A segédtükör eltolása

 

A segédtükör eltolása minden kétséget kizáróan a beállítás leginkább félreértett aspektusa. Szerencsére nem szükséges megérteni a műszer beállításának elvégzéséhez, de a téma által generált vita szintjét tekintve érdemes belemélyedni.

Ha a segédtükröt a távcső tubusában központosan helyezzük el úgy, hogy a főtükör optikai tengelye a segédtükör ellipszis alakú felületén annak középpontjában halad át, akkor az A jelű ábra mutatja (az érthetőség kedvéért felnagyítva), hogy mi történik. A piros sáv jelöli azt, hogy hol lehet látni a főtükörtől származó összes fényt, ami a segédtükörben tükröződik – a fókuszsíkban ez határozza meg a teljesen megvilágított látómezőt. Ezen belül a teljes tükörfelületről származó fény a szemünkbe jut; ezen kívül viszont a fény egy része elveszik. A teljesen megvilágított látómezőt az okulárban központosítani szeretnénk, de mint ahogy itt láthatjuk, ez ebben az esetben nem áll fenn – eltolódott a főtükörrel ellentétes irányban. Ezt az állapotot nevezik eltolás nélküli beállításnak. Habár ez az állapot nem okoz nagy problémákat, könnyen elkerülhető.

A B jelű ábrán az eltolás a segédtükörnek a fókuszírozótól való eltávolításával, valamint a főtükör felé való közelítésével valósult meg. Most a teljesen megvilágított látómező az okulárban központosan helyezkedik el, a segédtükör azonban a távcsőtubusban már nem középen található. Ezt az állapotot nevezik teljes eltolású beállításnak.

Mi történik akkor, ha a teljesen megvilágított látómezőt központosítani szeretnénk az okulárban, de a segédtükröt a távcsőtubusban középen kell hagyni? Megoldható úgy, ahogy azt a C jelű ábra is mutatja, hogy mindkét tükör dőlését enyhén megváltoztatjuk. Ebben az esetben az optikai tengely egy kicsit ferde lesz a távcső tubusának tengelyéhez képest. A gyakorlatban ez nem nagy probléma, mivel a dőlésszög soha nem nagyobb egy fok apró kis törtrészénél. Ezt az állapotot nevezik részleges eltolású beállításnak. Minden kétséget kizáróan ez a leggyakoribb szituáció, még azok között a távcső-tulajdonosok között is, akik egyáltalán nem is ismerik fel, hogy távcsövük segédtükre el van tolva.

Ha célzó-csövet használunk az 1. lépésben leírt segédtükör-központosításhoz, automatikusan eltoljuk a segédtükröt a főtükör felé, így biztosítva, hogy a teljesen megvilágított látómező központos legyen. (A célzó-csövet használva a segédtükröt úgy állítjuk be, hogy a közelebbi és a távolabbi széle azonos szög alatt látszódjon. Ez azt jelenti, hogy a távolabbi szélétől az optikai tengelyig mért távolság nagyobb, mint a közelebbi szélétől az optikai tengelyig mért távolság. Ez képezi az eltolást.) Mind a részleges, mind a teljes eltolású állapot jó beállítás szolgáltat.

Ha ki akarjuk számítani az eltolás mértékét, használjuk az alábbi egyszerű képletet:

Eltolás = (segédtükör méret) / (4 * fókusz-arány)

Megadja, hogy mennyivel kell eltolni a segédtükröt a főtükör felé, s azt is, hogy mennyivel kell eltávolítani a fókuszírozótól a teljes eltolású beállítás megvalósításához.