Így talán jobb lett, igazság szerint fel sem tűnt a gradiens hiba az előzőn, úgy látszik már öregszem!

Nem akartam túlgörcsölni ezt a képet, majd Tarjánban jobb esélyek mellett.
Na, ez sokkal természetesebben hat! Nagyon jó, amit még javíthatnál, az a maradék gradiens leszedése. Bal oldalon világosabb a kép széle és a színe is kicsit kifakul. Jó nyomon vagy, csak így tovább!
Átcseréltem az előző változatot egy friss verzióra, mivel már számomra is zavaró volt a mosottsága.
Ez a kép már az elkészült hűtőbox segítségével született ISO1600-on. Meglepő számomra, hogy amióta átalakítottam a vázat, az 1,5-2 perc expók helyett ISO800-on akár 5 perceseket is tudok lőni, és még tűrhető marad a háttér intenzitása. Nem szűrtem agyon a zajt, és nincs különösebben felhúzva sem a kép, úgy érzem igen pozitív módon hat a hűtés az érzékenységre, több halvány terület jött elő.
Köszönöm szépen az újabb véleményeket, sajnos a zaj olyan erősen emelkedett a szintek felhúzásával, hogy azt gondoltam nem fogom tudni esztétikusan megjeleníteni a ködöt, csak ha még 3x ennyit fotózok hozzá. Némi kompromisszum árán sikerült csupán ebben a formában kihozni a halványabb területeket, nyilván több expóból nem lenne ez a mosott jellege a ködnek, talán még folytatom ha lesz rá lehetőségem. Bp-ről UHC szűrő nélkül azért én tudok örülni ennek az eredménynek is!

Nagyon szép lett és ami feltűnt, hogy a csillagok szép aprók maradtak. Nagyon jó hangulatot ad a képnek.
Ivánnal egyetértek a zajt tekintve, a színek és a kép összhangulata nekem is nagyon tetszik.
Gyönyörűen filigránsak a csillagaid! A köd - Csillaghegyhez képest - meglepően szépen jön már ilyen kevés expóval is, de kicsit látszik az erős zajszűrés hatása. Ezt jóval több expóval ellensúlyozni tudnád, otthonról talán hamarabb összejön egy sok-sok órás expó, mint kitelepülve. Azért így is szép lett, de remélem még folyt. köv.! Gratulálok!
Szép lett a kép, mostmár látom merre tüntél az elmúlt napokban. A CCD-vel is a keresön keresztül vezetsz?
Köszönöm! Igen, Guidemaster és PHD Guiding vegyesen, az előzővel van a nagyobbik fele a képeknek, bár ugyanolyan jó a phd is. Miért váltottam(?)...nem nyilvános minden részlete a visszaváltásnak, de mindegy is, ugyanúgy lehet fotózni így is!
Gratulálok a képhez, guidemaster használtad vezetésre?
Szép lett ez János, nekem tetszik. No de mi van az Mgeneddel, eladtad? Úgy látom itt már megint lapossal vezettél. Miért váltottál?