
A klasszikus lencsés távcsövek kontrasztos, éles leképezést nyújtanak, így elsősorban a Hold, bolygók és kettőscsillagok vizsgálatára ideális műszerek. Emellett kisebb nagyításokkal lebilincselő képet adnak a fényesebb mély-ég objektumokról, vagy a tejútmezőkről is. Fraunhofer rendszerű akromatikus objektívvel szereltek, mely a lencsékre jellemző színi hiba (vagy kromatikus aberráció) nagy részét kiküszöböli. Fényhasznosításuk nagyon jó, kontrasztjuk is kimagasló. Karbantartást és optikai finomállítást (jusztírozást) nem igényelnek. Csillagászati megfigyelésen kívül egy képfordító prizma közbeiktatásával földi megfigyelésre is kiválóan alkalmasak.
Ez a kis 60/700-as akromatikus lencsés távcső kiváló kezdő műszer gyerekeknek, hiszen könnyű kezelni, így egyszerűen ismerkedhetnek meg pl. a Hold krátereivel és a Szaturnusz gyűrűivel.
Ennek a távcsőnek nagyon fontos előnye, hogy állványa egyszerű, ezért nagoyn könnyen megtanulható a mozgatása, így a távcsővel könyű a keresés és a célzás még gyerekeknek is. Objektívje egy 60mm-es akromatikus objektív, mely természetesen üveglencsés. Képalkotása elegendően jó ahhoz, hogy a Hold krátereit közelről tanulmányozhatjuk, a Jupiter felhősávjait és holdjait is megfigyelhetjük. Továbbá megpillanthatjuk vele a Szaturnusz sejtelmes gyűrűrendszerét, megfelelő időszakban pedig a Mars hósapkáit is észrevehetjük, valamint a Vénusz fázisváltozásait is nyomon követhetjük. A híres kettőscsillagok (Albireo, Castor, e Lyrae, Alcor-Mizar, stb.) is már levadászhatóak ezzel a műszerrel.
A tartozék okulárjai (Barium 20 és 10mm) az áruházi hasonló árú modellekkel ellentétben nagyon jó minőségűek, így a képminőség azoknál lényegesen jobb. Nagyítása 35x és 70x-es, de ez a szabvány okulároknak köszönhetően bővíthető. A nagyítást körülbelül 100x-osig érdemes növelni. Egy terresztikus toldat is tartozék, hogy földi megfigyelésre is használni lehessen a távcsövet.
| 60/700 SkyWatcher-refraktor AZ2 mechanikán, 5x24 keresővel, 25mm (28x) és 10mm (70x) Barium okulárokkal, Barlow-val és zenittükörrel (SWR607az2) | ![]() 19 000 Ft | ||
| Forgatható csillagtérkép (planiszféra) vízálló kivitelben latin csillagképnevekkel, magyar ismertetővel (VZPL) | 10% 1 950 Ft | ![]() 1 755 Ft | |
| Csillagatlasz kis távcsövekhez (Vizi Péter, Geobook) (VZP3) | 10% 2 940 Ft | ![]() 2 646 Ft | |
| Esernyő, csillagképes belsővel (Umbrella) | 15% 2 800 Ft | ![]() 2 380 Ft | |
| 6,3 mm Plössl okulár (55 fok LM) (P63) | 15% 5 800 Ft | ![]() 4 930 Ft |
A klasszikus lencsés távcső, amely Galilei távcsövénél lényegesen többet mutat az égből. Ideális a Hold és bolygók felkereséséhez, az éggel való ismerkedéséhez.
A Luna 60 egy akromatikus lencsés távcső, melyet kezdőknek ajánlunk. Méretei alapján ez a legkisebb távcsõ, amit kínálunk, de a kiváló minõségének köszönhetően össze sem hasonlítható a hasonló árú áruházi kistávcsövekkel. 60mm-es akromatikus objektívje 120x-os ajánlott maximális nagyítást enged meg, mellyel a Hold krátereit közelről tanulmányozhatjuk, a Jupiter felhősávjait és holdjait is megfigyelhetjük. Továbbá megpillanthatjuk a Szaturnusz sejtelmes gyűrűrendszerét, megfelelő időszakban pedig a Mars hósapkáit is észrevehetjük, valamint a Vénusz fázisváltozásait is nyomon követhetjük. A híres kettőscsillagok (Albireo, Castor, e Lyrae, Alcor-Mizar, stb.) is már levadászhatóak ezzel a műszerrel. A türelmesebb megfigyelők számos mély-ég objektumot is megpillanthatnak vele, sötét égről az Orion-köd, az Androméda-köd, a Súlyzó-köd, a Gyűrűs-köd, Herkules halmaz (stb.) már mind-mind elérhetőek. A távcsőnek szabványos méretű 31,7mm-es fogasléces okulárkihuzata van, így a rendszer szabvány méretű kiegészítőkkel bővíthető. A tartozék 10mm és 25mm-es Barium okulár (36x és 90x-es nagyítás) árkategóriájában kiváló képalkotással bír, nagyszerű képet ad a távcsővel. Természetesen a szabavány okulárkihuzatnak köszönhetően bármelyik 31,7mm-es okulárral bővíthetjük a rendszert, hogy a teljes nagyítástartományt kihasználhassuk. A távcső dobozában napkivetítő ernyőt is találunk, mellyel a napfoltokat biztonságosan megfigyelhetjük. Az EQ1-es ekvatoriális mechanika (állvány) kézi finommozgatással ellátott, hogy az objektumokat könnyedén követni lehessen, továbbá lába kihúzható, így a távcső a testmagasságunkhoz igazítható. A mechanika óragéppel is bővíthető, mely automatikusan követi az égbolt elmozdulását.
| Név | 60/900 SkyWatcher refraktor EQ1 mechanikán |
|---|---|
| optikai felépítés | akromatikus lencsés |
| objektív átmérő | 60mm |
| fókusz | 900mm |
| nyílásviszony | F/15 |
| segédtükör mérete | mm |
| nagyítástartomány | 20-120x |
| felbontóképesség | 2 " (ívmásodperc) |
| kereső | 5x24 |
| fókuszírozó | 31,7 mm fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (36x) 10mm (90x) Super Barium |
| egyéb tartozék | napkivetítő ernyő |
| mechanika | EQ1 |
| teljes súly | 5kg |
| tubus súlya | kg |
| méret |

Timcsi:
| 60/900 (LUNA-60) SkyWatcher Refraktor EQ1, 20 mm (45x) és 10 mm (90x) Barium okulárral, 6x24 kereső, zenittükör, egytagú Barlow, napkivetítő ernyő (SWR609eq1) | ![]() 23 700 Ft | ||
| Hordtáska 60-120mm-es lencsés távcsövekhez (60/900, 70/900, 80/900, 90/900, 102/1000, 120/1000 Refraktorok, 102/900 oder 120/900 BlackDiamond ED apokromátok, EQ6 oder HEQ5-háromláb) (Bag060) | ![]() 4 600 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
Egy remek kezdő távcső, 70mm-es éles rajzolatú Fraunhofer-féle akromatius objektívvel, két okulárral, keresővel, zenittükörrel, ekvatorális mechanikával kompletten.
A Luna 70 70mm-es átmérőjű objektívje 36%-kal több fényt gyűjt, és felbontása is észrevehetően nagyobb, mint a Luna 60-as modellé. A távcső lelke, az objektív már a nagyobb lencsés távcsövek (refraktorok) felépítésével rendelkezik. A hosszú fókuszú (900mm) Fraunhofer típusú légréses akromatikus rendszer csak minimális színi hibával terhelt, így nagy nagyításokon is szép éles a képe. Minden üveg-levegő felülete többrétegű antireflexiós bevonattal ellátott, hogy a képkontraszt és fényáteresztés a lehető legnagyobb legyen. Ennek megfelelően apróbb részleteket vehetünk észre a Holdon, a bolygókon, a nagyítást tovább növelhetjük (egészen 150x-ig) anélkül, hogy a kép elhomályosodna. Földünk természetes kisérője mellett a Jupiter négy ún. Galilei-holdja és a Szaturnusz óriásholdja, a Titán is megpillantható vele. Ezen kívül a halvány objektumok terén is érezhető a teljesítmény növekedés, a mély-ég objektumokból több figyelhető meg, a ködökben, galaxisokban, halmazokban a részletek könnyebben, szebben látszanak, és többet is vehetünk bennük észre. A csomag tartalma két Barium okulár (10 és 25mm), melyekkel 36x és 90x-es nagyítást érhetünk el, ám további okulárok vásárlásával a teljes ajánlott nagyítástartomány kihasználható, 20x-150x-ig. A tartozék 90 fokos zenittükör a távcsőbe való betekintést teszi kényelmessé. A fókuszírozó szabvány méretű 31,7mm-es fogasléces, mely fékkel és T2 menettel van ellátva, mely főleg a fényképezésnél jelent előnyt. EQ1-es mechanikája mindekét tengelyen kézi finommozgatással ellátott, így a távcső helyzete nagyon finoman állítható. Opcionálisan csatlakoztatható hozzá óragép is, mellyel az objektumok követése automatikussá válik. A mechanika háromlába kihúzható, így a távcső a kívánt magasságra állítható, hogy a megfigyelés a lehető legkényelmesebb legyen.
A távcsőhöz a további opcionális okulárokon és Barlow lencséken kívül csatlakoztatható még napszűrő, mély-ég szűrő, Holdszűrő és különböző kontraszt erősítő szűrők is, melyek a távcső felhasználhatóságát bővítik.
| Név | 70/900 SkyWatcher refraktor EQ1 mechanikán |
|---|---|
| optikai felépítés | akromatikus lencsés |
| objektív átmérő | 70mm |
| fókusz | 900mm |
| nyílásviszony | F/12,8 |
| segédtükör mérete | mm |
| nagyítástartomány | 20-150x |
| felbontóképesség | 1,7 " (ívmásodperc) |
| kereső | 5x24 |
| fókuszírozó | 31,7 mm fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (36x) 10mm (90x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ1 |
| teljes súly | 7kg |
| tubus súlya | kg |
| méret |

talan:
| 70/900 (LUNA-70 eco) SkyWatcher Refraktor EQ1 mechanikán, 6x24-es keresővel, 25mm (36x) és 10mm (90x) okulárokkal, zenittükör, egytagú Barlow (SWR709eq1) | ![]() 29 700 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
| Hordtáska 60-120mm-es lencsés távcsövekhez (60/900, 70/900, 80/900, 90/900, 102/1000, 120/1000 Refraktorok, 102/900 oder 120/900 BlackDiamond ED apokromátok, EQ6 oder HEQ5-háromláb) (Bag060) | ![]() 4 600 Ft | ||
80mm-es F/11-es Fraunhofer objektív, fém fókuszírozó, 6x30-as akromatikus SpringLoad keresőtávcső és EQ2-es mechanika.
A Luna 80 egy közepes kategóriájú kezdő csillagászati távcső. Azoknak ajánljuk, akik a kisebb távcsöveknél nagyobb teljesítményű modellre vágynak. A Luna 70-hez képest sok szempontból jelent előrelépést ez a távcső. Fókuszírozója már teljesen fém kivitelű, így sokkal időtállóbb. Keresőtávcsöve is fém, egy kiváló képalkotású és precízen állítható 6x30-as SpringLoad modell, mely akár egy mozdulattal levehető a távcsőről (szállításnál előnyös). Az objektívje már 80mm-es átmérőjű 900mm fókuszú Fraunhofer típusú légréses akromát, mely 31%-kal gyűjt több fényt a 70mm-es modellnél, és felbontóképessge is nagyobb. Így kitartó megfigyelők jó légkör esetén már a Cassini rést is megpillanthatják a Szaturnusz gyűrűrendszerében (ideális rálátási szög esetén), vagy a Jupiteren a Nagy Vörös Foltot és a fodrozódó felhősávokat, vagy akár a Mars hósapkáin kívül már a legnagyobb marsi kontinenseket is elcsíphetik (pl. Syrtis Maior). A halvány égitestek közül már az összes Messier objektum látszik (110db), de ezeken kívül sötét egű megfigyelőhelyről nagyon sok gyönyörű nyílthalmaz, és számos galaxis is azonosítható. A távcső alaptartozéka két Barium okulár (10 és 25mm), mely kétféle nagyítást ad, 36x és 90x-est, Mechanikája már az erősebb EQ2-es modell, mely ugyan hasonló az EQ1-hez, ám annál mind a fej, mind a háromláb masszívabb felépítésű, ami főleg nagy nagyítású megfigyelésnél jelent nagy előnyt (Hold, bolygók észlelése). A kéttengelyes kézi finommozgatás, a kihúzható háromláb, az okulártartó tálca természetesen alaptartozék. Opcionálisan bővíthető óragéppel, hogy az objektumok követése automatikus legyen. További tartozék még egy 45 és 90 fokos szög között állítható zenittükör, hogy a megfigyelés igazán kényelmes legyen. Nappali megfigyelésnél ezzel a zenittükörrel ugyan tükörképet ad a távcső, de a szabvány okulárkihuzatnak köszönhetően bővíthető Amici prizmával is, mely visszafordítja a képet.
| Név | 80/900 SkyWatcher refraktor EQ2 mechanikán |
|---|---|
| optikai felépítés | akromatikus lencsés |
| objektív átmérő | 80mm |
| fókusz | 900mm |
| nyílásviszony | F/11,2 |
| segédtükör mérete | -mm |
| nagyítástartomány | 20-160x |
| felbontóképesség | 1,5 " (ívmásodperc) |
| kereső | 6x30 SpringLoad |
| fókuszírozó | 31,7 mm fém fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (36x) 10mm (90x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ2 |
| teljes súly | 9kg |
| tubus súlya | kg |
| méret |
| 80/900 (LUNA-80) SkyWatcher Refraktor EQ2 mechanikán, 6x30-as keresővel, 10mm (90x) és 25mm (36x) Ba okulárok, 45-90 fokos zenittükör (SWR809eq2) | ![]() 49 900 Ft | ||
| Hordtáska 60-120mm-es lencsés távcsövekhez (60/900, 70/900, 80/900, 90/900, 102/1000, 120/1000 Refraktorok, 102/900 oder 120/900 BlackDiamond ED apokromátok, EQ6 oder HEQ5-háromláb) (Bag060) | ![]() 4 600 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
Ez a 90mm-es F/10-es Fraunhofer objektívvel szerelt távcső a kis-és nagytávcsövek között álló modell, mely Hold-és bolygómegfigyelésre kifejezetten ideális. Teljesítményéhez képest rendkívül kedvező áron kapható.
A Luna 90, vagy 90/900-as SkyWatcher refraktort főleg azoknak ajánljuk, akik egy kis karbantartás igényű és árkategóriájában kiemelkedően jó Hold- és bolygómegfigyelő távcsőre vágynak. Tulajdonképpen a Luna 80-as modell nagyobb terljesítményű változatáról van szó, hiszen ennek már 90mm-es objektívje van, mely nagyobb átmérőből következően jobb felbontóképességű és a Luna 80-nál 26%-kal, a Luna 70-es modellnél 65%-kal több fényt gyűjt.
A távcső lelke, az objektív már 90mm-es átmérőjű 900mm fókuszú Fraunhofer típusú légréses akromát, mely 1,3"-es (ívmásodperc) felbontóképességével nagyon szép dolgokat mutatm eg az égen. Jó légkör esetén a Szaturnusz gyűrűrendszerében található Cassini rés könnyű préda (kedvező rálátási szög esetén), vagy a Jupiteren a Nagy Vörös Foltot és a fodrozódó felhősávokat, vagy akár a Mars hósapkáin kívül már a legnagyobb marsi kontinenseket is elcsíphetik (pl. Syrtis Maior). A halvány égitestek közül már az összes Messier objektum látszik (110db), de ezeken kívül sötét egű megfigyelőhelyről nagyon sok gyönyörű nyílthalmaz, és számos galaxis is azonosítható. A távcső alaptartozéka két Barium okulár (10 és 25mm), mely kétféle nagyítást ad, (36x és 90x-est), de a további tartozék akromatikus Barlow 2x lencsével ezek a nagyítások megduplázhatók, egészen 180x-ig. A Barlow felhelyezett T2 menettel rendelkezik, így fényképezésre is bátran használhatjuk, ha nagy nagyítás elérése a cél. Fókuszírozója már teljesen fém kivitelű, így sokkal időtállóbb és T2 menet található a végén, mellyel megoldható a közvetlen fényképezőgép csatlakoztatás. Keresőtávcsöve is fém, egy kiváló képalkotású és precízen állítható 6x30-as SpringLoad modell, mely akár egy mozdulattal levehető a távcsőről (szállításnál előnyös). Mechanikája már az erősebb EQ2-es modell, mely ugyan hasonló az EQ1-hez, ám annál mind a fej, mind a háromláb masszívabb felépítésű, ami főleg nagy nagyítású megfigyelésnél jelent nagy előnyt (Hold, bolygók észlelése). A kéttengelyes kézi finommozgatás, a kihúzható háromláb, az okulártartó tálca természetesen alaptartozék. Opcionálisan bővíthető óragéppel, hogy az objektumok követése automatikus legyen. További tartozék még egy 45 és 90 fokos szög között állítható zenittükör, hogy a megfigyelés igazán kényelmes legyen. Nappali megfigyelésnél ezzel a zenittükörrel ugyan tükörképet ad a távcső, de a szabvány okulárkihuzatnak köszönhetően bővíthető Amici prizmával is, mely visszafordítja a képet.
Napmegfigyeléshez vásárolható hozzá AstroSolar napszűrő fólia, melyet az objektív elé közvetlenül csatlakoztathatunk.
| Név | 90/900 SkyWatcher Refraktor tubus |
|---|---|
| optikai felépítés | akromatikus lencsés |
| objektív átmérő | 90mm |
| fókusz | 900mm |
| nyílásviszony | F/10 |
| segédtükör mérete | -mm |
| nagyítástartomány | 20-180x |
| felbontóképesség | 1,33 " (ívmásodperc) |
| kereső | 6x30 SpringLoad |
| fókuszírozó | 31,7 mm fém fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (36x) 10mm (90x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ2, vagy AZ3 |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 3kg |
| méret |

schedar:
| Hordtáska 70-90mm-es lencsés és/vagy 76/900-as newton távcsövekhez (Bag070) | ![]() 4 600 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
Kompakt, könnyen hordozható kistávcső, mely automatikusan megkeresi az égbolt legfényesebb látnivalóit. Holdkráterek, Szaturnusz gyűrűje, Jupiter holdjai, Vénusz fázisai (,...) gyönyörűen látszanak már evvel a távcsővel.
Ez a 60/700-as lencsés távcsõ számítógép-vezérelt, ún. GoTo-mechanikán kapott helyett. A távcsövet motorok segítségével mozgathatjuk (a sebesség 9 fokozatban állítható), ami komfortos barangolást nyújt a csillagos égbolton. A látómezõbe beállított égitestet a távcsõ követi is, így akár családtagjainknak is bemutathatjuk az égitesteket anélkül, hogy közben az kimozdulna a látómezõbõl, és minduntalan utána kellene állítanunk. A mellékelt kézivezérlõ fedélzeti adatbázisában több ezer objektum koordinátáját találjuk, így kényelmesen, néhány gombnyomás után a távcső automatikusan rááll a bolygókra, vagy a fényesebb mélyég objektumokra. Csillagtérkép és csillagászati almanach nélkül is megtalálhatjuk pl. a Szaturnuszt, vagy akár az égbolt egyik legcsodálatosabb látnivalóját, az Orion-ködöt. A tápellátást ceruzaelemek (nem tartozék) biztosítják, így a távcsövet jól tudjuk használni kitelepülések, kirándulások alkalmával is; nem lesz gond a hálózati áramellátás hiánya. A 60/700 AZ GT egy igazi kezdő „családi távcsõ”, amely közel hozza az égboltot a csillagászattal még csak most kapcsolatba kerülõk számára is. Ajánlott nagyítástartománya 20-100x-ig terjed.
Mindezek mellett az ára sem elhanyagolható, hiszen ez a legolcsóbb komplett GoTo távcsõ.
| Név | 60/700 SkyWatcher-refraktor AZ-GoTo mechanikán |
|---|---|
| optikai felépítés | akromatikus lencsés |
| objektív átmérő | 60mm |
| fókusz | 700mm |
| nyílásviszony | F/11,8 |
| segédtükör mérete | 0mm |
| nagyítástartomány | 20-100x |
| felbontóképesség | 2 " (ívmásodperc) |
| kereső | Star Pointer/Red Dot |
| fókuszírozó | 1,25 |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (28x) 10mm (70x) Super Barium |
| egyéb tartozék | zenittükör |
| mechanika | AZ GoTo |
| teljes súly | 3,5kg |
| tubus súlya | 1,5kg |
| méret | 700mm (tubushossz) |

| 60/700 SkyWatcher-Fraunhofer GOTO mechanikán, Starpointerrel, 25mm (28x) és 10mm (70x) Barium okulárokkal és Zenittükörrel (SWR607gt) | ![]() 69 900 Ft | ||
Kompakt méret, egyszerű kezelhetőség, letisztult forma, okos automata GoTo mechanika. Kiváló a nagy kiterjedésű csillaghalmazok és halvány gázködök megfigyelésére, de emellett nappali megfigyeléshez is alkalmas.
A SkyWatcher 102/500-as lencsés távcső egy kompakt, fényerős automata távcső, mely néhány gombnyomás után több, mint 42000 objektumot tud megkeresni. Az f/5-ös fényerõ rövid tubushosszt takar (kb. 50cm), ami elõnyös, ha a kompakt méret a hordozhatóság és szállíthatóság szempontjából számít. Objektívje Fraunhofer típusú kéttagú légréses lencsés FMC bevonattal, mely kis nagyítás mellett nagy, éles és torzításmentes látómezõt ad. 45 fokos Amici-prizmája a csillagászati megfigylések mellett nappali megfigyelésekre is alkalmassá teszi, hiszen kényelmes betekintésű, egyenes állású és oldalhelyes képet kapunk vele (nincs fordított, fejen álló kép). Csillagászati megfigyelésekre is kitűnően alkalmas, főleg a nagy kiterjedésű, halvány égitestek megfigyeléséhez, de természetesen a Hold és bolygók is gyönyörűen megfigyelhetőek vele az ajánlott nagyítástartományon belül (15-120x). Fém fogasléces fókuszírozója a nagyobbik, 2"-es szabványú, ezért a standard 31,7mm-es szabványon túl bővíthető 2"-es méretű okulárokkal, kiegészítőkkel is. TIPP: Így pl. egy 2"-es zenittükörrel (opcionális), egy 33mm-es 2"-es okulárral (opcionális) és egy 2"-es mély-ég szűrővel (opcionális) bővítve 15x-ös nagyítás mellett óriási, 4,5 fokos (!!!) látómezőben figyelhetjük meg a leghalványabb gázködöket, mint pl. Észak-Amerika köd és Pelikán-köd, Androméda-köd, a teljes Fátyol-köd, Orion-köd, Rozetta-köd, Kalifornia-köd, IC1396, stb.
A "félkarú" AZ Goto mechanikája a beépített óragép funkció mellett alap kivitelben is már teljes értékű GOTO rendszert kapott, amellyel a távcsõ automatikusan áll rá a kívánt pozícióra. Így idõt és fáradtságot is spórolhatunk egy-egy kevésbé ismert objektum beállítása során, akár kezdõkrõl, akár haladó észlelõkrõl van szó. A vezérõ adatbázisában több, mint 42.000 objektum közül válogathatunk, melybe a bolygók, ködök, csillaghalmazok, galaxisok mellett sok más típusú objektum is beletartozik. Az egyszerû menürendszerbõl néhány másodperc alatt kívánság szerint választhatunk, vagy akár a kézivezérlõ által felajánlott, adott idõpontban látszó leglátványosabb objektumokat nézhetjük végig. A mechanika természetesen követi is a beállított objektumokat, tehát megfigyelés közben az nem megy ki a látómezõbõl. Az intelligens kézivezérlõ mindemellett számos hasznos funkcióval van ellátva, mely az észlelést segíti, könnyebbé, komfortosabbá teszi.A mechanika 12V-ról üzemel, melyet vagy a gyári elemtartóról, vagy szivargyújtós kábelről, vagy külön megvásárolható hálózati adapterről, vagy Power Tankról biztosíthatunk.
Fényképezésnél a felhelyezett T2 menetnek köszönhetően a megfelelő bajonettes adapterrel tükörreflexes gépet is csatlakoztathatunk hozzá és így egy 500mm-es teleobjektívet kapunk.
Napmegfigyeléshez vásárolható hozzá AstroSolar napszűrő fólia, melyet az objektív elé közvetlenül csatlakoztathatunk.
| Név | 102/500 SkyWatcher Fraunhofer |
|---|---|
| optikai felépítés | akromatikus lencsés |
| objektív átmérő | 102mm |
| fókusz | 500mm |
| nyílásviszony | F/5 |
| segédtükör mérete | -mm |
| nagyítástartomány | 12,5-120x |
| felbontóképesség | 1,2 " (ívmásodperc) |
| kereső | |
| fókuszírozó | 2" (50,8mm) |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | AZ3, vagy AZ GoTo |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 2,5kg |
| méret |

saga:
A SkyWatcher 102mm-es objektív átmérőjű 1000mm fókuszú lencsés távcsöve klasszikus modellnek számít. Kiváló képalkotás, kis karbantartás igény jellemzi ezt a modellt, mely rengeteg extrával bővíthető.
A 102/1000-es SkyWatcher refraktor a klasszikus méretű lencsés távcsõ, sok éve etalonnak számít egy ilyen 10 cm-es lencsés műszer a hobbista csillagászkodók körében.
Könnyedén láthatjuk vele a Szaturnusz gyűrűjén a Cassini rést, a Jupiter felhősávjainak a fodrozódását, sőt, a négy Galilei hold méretének különbsége is látszik vele ideális légköri viszonyok között. Megfelelő időszakban a Vénusz és Merkúr fázisváltozásai, a Mars hósapkája és kontinensei, az Uránusz sejtelmes türkiz színe is megfigyelhető ezzel a műszerrel.
A halvány mély-ég objektumokból is már több száz megfigyelhető vele, sötét vidéki égen a legfényesebb gömbhalmazok már csillagaira bomlanak, a Súlyzó-köd és a Gyűrűs-köd már könnyedén mutatják alakjukat, az Orion-köd szinte szárnyra kel, annyi a részlet benne. 50,8 mm-es szabványú fogasléces kihuzatának köszönhetően bővíthető 2 hüvelykes (2", 50,8mm) okulárokkal (és kiegészítőkkel) is, melyekkel fantasztikus látványt nyújt a műszer kis nagyítással is, óriási látómezővel, pontszerű csillagokkal a látómezõ szélén. (A 2"-es zenittükör csak a "deLux" modell tartozéka). Az Égabrosz csillagatlaszban jelölt 10,5 magnitúdónál fényesebb mély-ég objektumok vidéki égen ezzel a távcsővel már mind észrevehetõk. A távcső nagyítástartománya 20x-től 250x-os nagyításig ajánlott, a két tartozék Super Plössl okulárral (10mm és 25mm-es) 40x-es és 100x-os nagyítás érhető el, de természetesen további okulárok (vagy Barlow lencse) vásárlásával a teljes nagyítási tartomány kihasználható.
A tartozék EQ3-as mechanikája nagyon stabil, alap kivitel esetén kézi finommozgatásssal rendelkezik, amely azonban sok kiegészítővel bővíthető (óragép, egy- vagy kéttengelyes finommozgatás, GOTO rendszer, pólustávcső).
Napmegfigyeléshez vásárolható hozzá objektív előtti AstroSolar napszűrő fólia is.
| Név | 102/1000 SkyWatcher Fraunhofer tubus |
|---|---|
| optikai felépítés | akromatikus lencsés |
| objektív átmérő | 102mm |
| fókusz | 1000mm |
| nyílásviszony | F/9,8 |
| segédtükör mérete | -mm |
| nagyítástartomány | 20-200x |
| felbontóképesség | 1,2 " (ívmásodperc) |
| kereső | 6x30 SpringLoad |
| fókuszírozó | 2 |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (48x) 10mm (120x) Super Barium |
| egyéb tartozék | konfigurációtól függ |
| mechanika | EQ3-tól ajánlott |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 4kg |
| méret |

Nagyon fényerős távcső, melyet természetmegfigyelésnél gyenge fényviszonyok mellett is használhatunk. Csillagászati megfigyelésekre is kitűnően alkalmas műszer, megmutatja a Holdat, bolygókat, de főleg a nagy látómezejű csillaghalmazok, gázködök megfigyelésére ideális.
A SkyWatcher 120/600-as lencsés távcső a kisebb 102/500-as (Horizont 102) nagyobbik testvére. Fõként panorámatávcsőnek, nappali és szürkületi természetmegfigyelésekre ajánljuk. Az f/5-ös fényerõ rövid tubushosszt takar (kb. 60cm), ami elõnyös, ha a kompakt méret a hordozhatóság és szállíthatóság szempontjából számít. Objektívje Fraunhofer típusú kéttagú légréses lencsés FMC bevonattal, mely kis nagyítás mellett nagy, éles és torzításmentes látómezõt ad.
Főleg a nagy kiterjedésű, halvány égitestek megfigyeléséhez kiváló, de természetesen a Hold és bolygók is gyönyörűen megfigyelhetőek vele az ajánlott nagyítástartományon belül (17-140x). Fém fogasléces fókuszírozója a nagyobbik, 2"-es szabványú, ezért a standard 31,7mm-es szabványon túl bővíthető 2"-es méretű okulárokkal, kiegészítőkkel is.
TIPP: Így pl. egy 2"-es zenittükörrel (opcionális), egy 35mm-es 2"-es okulárral (opcionális) és egy 2"-es mély-ég szűrővel (opcionális) bővítve 17x-ös nagyítás mellett óriási, 4,5 fokos (!!!) látómezőben figyelhetjük meg a leghalványabb gázködöket, mint pl. Észak-Amerika köd és Pelikán-köd, Androméda-köd, a teljes Fátyol-köd, Orion-köd, Rozetta-köd, Kalifornia-köd, IC1396, stb.
Fényképezésnél a felhelyezett T2 menetnek köszönhetően a megfelelő bajonettes adapterrel tükörreflexes gépet is csatlakoztathatunk hozzá és így egy 600mm-es teleobjektívet kapunk.
Napmegfigyeléshez vásárolható hozzá AstroSolar napszűrő fólia, melyet az objektív elé közvetlenül csatlakoztathatunk.
AZ3-as állvánnyal (mely kézi finommozgatással ellátott) és 45 fokos Amici-prizmája főleg nappali megfigyelésre ajánljuk, de alkalmas csillagászati megfigyelésekre is.
Az AZ4 állvánnal érkező változat kiváló mind nappali, és csillagászati megfigyelésekre is, hiszen nagyon egyszerűen kezelhető és rendkívül könnyen és finoman mozgatható, bármely irányba (felfelé is) korlátok nélkül beállítható vele a távcső. Akit egyformán érdekel a csillagászati és természet megfigyelés, azoknak érdemes ezzel az állvánnyal vásárolni.
Igény szerint természetesen állvány nélkül is megvásárolható, így egyéb állványokra, mechanikákra is felszerelhető.

saga:
| Antonin Rükl: A Hold atlasza (Geobook) (VZP5) | ![]() 3 000 Ft | ||
| Csillagatlasz kis távcsövekhez (Vizi Péter, Geobook) (VZP3) | ![]() 2 940 Ft | ||
| Napfólia foglalatban 120mm-es tubusokhoz (NF120r) | ![]() 3 900 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
| Égabrosz (BTC) (Abrosz) | 50% 4 200 Ft | ![]() 2 100 Ft | |
A Mira 102-höz képest ennek távcsőnek a 120 mm-es objektívje további pluszt jelent a felbontás és fénygyűjtés terén, mégis azonos hossz mellett. Univerzális műszer, mellyel színvonalas megfigyelések végezhetők a csillagászat minden területén.
A 120mm-es 1000mm fókuszú SkyWatcher refraktor már egy igazi nagytávcsõ, nagy fénygyûjtõ képességének és kontrasztos képének köszönhetõen nagyon sok dolgot megfigyelhetünk vele. A 120mm-es objektív Fraunhofer típusú, mely légréses és minden üveg-levegő felületen többszörös antireflexiós réteggel ellátott (Fully Multy Coated), hogy a fényáteresztés és a kontraszt a lehetséges maximális legyen. Felbontóképessége eléri az 1"-et (ívmásodperc), így nagyon részletes képet mutat a Holdról és bolygókról. A Jupiteren a felhősávok fodrozódása jó légkör esetén gyönyörűen megfigyelhető, a Mars kontintensein már részletek is látszanak, A mély-ég objektumok közül a fényesebb gömbhalmazok már a centrumukig bonthatók, de kompakt galaxisokat is könnyen láthatunk akár 12 magnitúdó alatt. Mind a fogasléces fókuszírozó és a tartozék zenittükör már a nagyobb, 2"-es szabványú, mely lehetővé teszi a 31,7mm-es standard kiegészítőkön kívül a 2"-es (50,8mm) szabványú okulárok és szűrők használatát is. Így pl. egy 40mm-es 2"-es okulárral (opcionális) óriási látómezőben figyelhetőek meg a nagy kiterjedésű csillaghalmazok, galaxisok és gázködök. Egy 2"-es mély ég szűrővel (opcionális) kiegészítve még pompásabb látványt kapunk és még halványabb gázködöket figyelhetünk meg. A tartozék 9x50mm-es SpringLoad akromatikus keresőtávcsővel igazán halvány dolgokat is meg tudunk keresni.
Tartozék acéllábas EQ mechanikája nagyon stabil mozgatást tesz lehetõvé, jusztírozható pólustávcsõvel szerelhetõ fel. Opcióként RA és deklinációs motor is vásárolható, vagy akár automatikus GOTO mozgatást is felszerelhetünk. EQ3 mechanikával inkább vizuális használatra, a stabilabb EQ5-ös mechanikával fotografikus munkára is javasoljuk.
Karbantartás igénye minimális, a lencsék és azok bevonatai rendkívül időtállóak.
Napmegfigyeléshez vásárolható hozzá objektív előtti AstroSolar napszűrő fólia is.
| Név | 120/1000 SkyWatcher-Fraunhofer tubus |
|---|---|
| optikai felépítés | akromatikus lencsés |
| objektív átmérő | 120mm |
| fókusz | 1000mm |
| nyílásviszony | F/8,3 |
| segédtükör mérete | -mm |
| nagyítástartomány | 20-240x |
| felbontóképesség | 1 " (ívmásodperc) |
| kereső | 6x30, vagy 9x50 SpringLoad |
| fókuszírozó | 2" (50,8mm) |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (48x) 10mm (120x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ3-tól ajánlott |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 6kg |
| méret |

Gerg:
A 150 mm-es akromatikus refraktor a városi csillagvizsgálók fő műszere. A 15 cm-es kitakarásmentes objektív 300×-os nagyításig lélegzetelállítóan szép, éles, kontrasztos képet ad a Holdról és bolygókról, sötét égről több ezer mélyég objektum figyelhető meg vele.
A 150mm-es 1200mm fókuszú SkyWatcher refraktor a legnagyobb lencsés távcső, amit kínálunk. Nagy teljesítményének és kíváló képminőségének köszönhetően nagyon sokoldalú távcső, mely minimális karbantartás igényű és rendkívül hosszú életű, hiszen a lencsék és azok bevonatai rendkívül időtállóak. A 150mm-es F/8-as objektív Fraunhofer típusú, mely légréses és minden üveg-levegő felületen többszörös antireflexiós réteggel ellátott (Fully Multy Coated), hogy a fényáteresztés és a kontraszt a lehetséges maximális legyen. Felbontóképessége 0,8" (ívmásodperc), így rendkívül részletes képet mutat a Holdról és bolygókról, kettőscsillagokról. A távcsőben a kép nyugodtabb, élesebb, mint egy tükrös (Newton), vagy katadioptrikus (MC, SC) rendszerben, mivel nincs központi kitakarás és a tubus gyorsan felveszi környezete hőmérsékletét. Ennek eredményeképp gyakrabban látunk éles bolygórészleteket, mint a hasonló átmérőjű tükrös műszerekben, így alkalmasabb nagy nagyítású bolygómegfigyelésre.
A Jupiteren a felhősávok fodrozódása jó légkör esetén lélegzetelállítóan részletes, a Mars kontintensein a részletek lenyűgözően szépek, a Szaturnusz gyűrűi és felhősávjai jó rálátás esetén szenzációsan részletesek. A mély-ég objektumok is átlagon felüli teljestményről árulkodnak, köszönhetően az objektív jó fényhasznosításának. Sötét égről több ezer objektum gyönyörűen megfigyelhető, a gömbhalmazok jó része már teljesen csillagaira bomlik, az Örvény-galaxis (M51) spirálkarjai is feltárulnak, és a halvány gáz- és porködök is lélegzetelállítóan szépek tudnak lenni ebben a műszerben.
Mind a fogasléces fókuszírozó és a tartozék zenittükör már a nagyobb, 2"-es szabványú, mely lehetővé teszi a 31,7mm-es standard kiegészítőkön kívül a 2"-es (50,8mm) szabványú okulárok és szűrők használatát is. Így pl. egy 40mm-es 2"-es okulárral (opcionális) 30x-os nagyítás mellett és óriási (2,3 fokos) látómezőben figyelhetőek meg a nagy kiterjedésű csillaghalmazok, galaxisok és gázködök. Egy 2"-es mély ég szűrővel (opcionális) kiegészítve még pompásabb látványt kapunk és még halványabb gázködöket figyelhetünk meg. A tartozék 9x50mm-es SpringLoad akromatikus keresőtávcsővel igazán halvány dolgokat is meg tudunk keresni, sötét égről a legtöbb Messier objektum már látható magában a keresőben!
A távcső megvásárolható különféle mechanikákkal kompletten, vagy mechanika nélkül, csak optikai tubusként. Vizuális megfigyelésre minimum az acéllábas EQ5-ös mechanikával javasoljuk, de a stabil és rezgésmentes megfigyeléshez érdemes lehet HEQ5-tel vagy EQ6-tal venni, melyek alap kivitelben is már óragéppel és pólustávcsővel felszereltek. A mechanikákról és bővítési lehetőségeiről kérjük tájékozódjon a mechanikák menüpontnál.
Komplett vásárlás esetén a mechanikán kívül tartozék kiegészítői két Plössl okulár (25mm-48x és 10mm-120x), egy 2"-es zenittükör, és egy 9x50-es SpringLoad kereső.
Napmegfigyeléshez vásárolható hozzá objektív előtti AstroSolar napszűrő fólia is.
| Név | 150/1200 SkyWatcher Fraunhofer tubus |
|---|---|
| optikai felépítés | akromatikus lencsés |
| objektív átmérő | 150mm |
| fókusz | 1200mm |
| nyílásviszony | F/8 |
| segédtükör mérete | -mm |
| nagyítástartomány | 24-300x |
| felbontóképesség | 0,8 " (ívmásodperc) |
| kereső | 9x50 SpringLoad |
| fókuszírozó | 2" (50,8mm) |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (48x) 10mm (120x) Plössl |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ5-től választható |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 8,1kg |
| méret |

