
A Newton távcsövek legfontosabb előnye, hogy adott átmérőben a legolcsóbbak. Így adott összegért a legnagyobb teljesítményű műszert kapjuk. Képalkotásuk mentes a színi hibától, ám a fényutat központi kitakarás terheli (segédtükör). Utóbbi hatására a képkontraszt csak minimálisan csökken. Legtöbbször fényerős modelleket találunk, melyek ideálisak mély-ég megfigyelésre és asztrofotózásra, mindemellett nagy nagyítással bolygómegfigyelésre is kiválóak. Adott átmérőben kompaktabbak, mint a lencsés társaik, ám azoknál érzékenyebbek a mechanikai behatásokra és az optikai elemek pontos beállítására. Kialakításukból kifolyólag nappali megfi gyelésre csak korlátozottan alkalmasak. Javasoljuk kezdő megfigyelőktol a haladó amatőrökig, általános, széleskörű
csillagászati felhasználásra.
76/900 (LUNA-76) SkyWatcher Newton EQ1 mechanikán, 6x30 keresõ, Barium20 (45x) és Barium10 (90x) okulár, Barlow-lencse
A legkisebb méretû Newton-távcsövünket a 60/900-as refraktorral érdemes összehasonlítani, hiszen méretük, felszereltségük és áruk is hasonló. A tükör mérete ugyan 16 mm-el nagyobb, de a központi kitakarás miatt nagyjából ugyan annyi fényt gyûjt össze, mint a 60 mm-es refraktor. Mechanikája hasonlóan EQ1-es, viszont 6x30-as keresõje jobb. Fõ különbség a betekintés helyében van: míg a refraktorba alul, a tubus alján kell benézni, a Newton-távcsõnél a tubus tetején van az okulárkihuzat. Ide a tubusban elhelyezett sík segédtükör vetíti a képet. A refraktor gyerekeknek, míg a 76/900-as Newton felnõtteknek kényelmesebb. A tubus körbeforgatható, így nem tud kényelmetlen helyzetbe kerülni az okulár.
| Név | 76/900 SkyWatcher Newton EQ1 mechanikán |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 76mm |
| fókusz | 900mm |
| nyílásviszony | F/11,8 |
| segédtükör mérete | 25mm |
| nagyítástartomány | 20-140x |
| felbontóképesség | 1,6 " (ívmásodperc) |
| kereső | 5x24 |
| fókuszírozó | 31,7 mm fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (36x) 10mm (90x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ1 |
| teljes súly | 7kg |
| tubus súlya | kg |
| méret |

boros:
| 76/900 (LUNA-76) SkyWatcher Newton EQ1 mechanikán, 6x30 kereső, Barium20 (45x) és Barium10 (90x) okulár (SWN769EQ1) | ![]() 27 000 Ft | ||
| Hordtáska 70-90mm-es lencsés és/vagy 76/900-as newton távcsövekhez (Bag070) | ![]() 4 600 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
A 114/900-as Newton már több, mint kétszer annyi fényt gyűjt, mint a 76mm-es kistestvére, így lényegesen nagyobb teljesítményű. EQ1-es mechanikával kiemelkedő ár teljesítmény arányt képez.
A 114/900-as Newton távcső már 225%-kal több fényt gyűjt, mint a 76mm-es kistestvére, így lényegesen nagyobb terljesítményű. Nagyon népszerű, ideális kezdő távcső. A legkisebb ekvatoriális mechanikán (EQ1) igazán kedvező áron lehet megvásárolni. A piacon lévő hasonló méretű távcsövek közül a SkyWatcher a legmagasabb minőséget képviseli.
A távcső 114 mm-es főtükre már közel 1" -es (ívmásodperc) felbontással bír, és kb. 13 magnitúdós határfényességet tesz lehetővé. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Holdra, bolygókra kiválóan használható, meglepően sok részletet vehetünk észre rajtuk. Könnyedén láthatjuk vele a Szaturnusz gyűrűjén a Cassini rést, a Jupiter felhősávjainak a fodrozódását, sőt, a Glailei holdak méretének különbsége is látszik vele ideális légköri viszonyok között. A halvány mély-ég objektumokból is már több száz megfigyelhető vele, sötét vidéki égen a legfényesebb gömbhalmazok már csillagaira bomlanak, a Súlyzó-köd és a Gyűrűs-köd már könnyedén mutatják alakjukat, az Orion-köd szinte szárnyra kel, annyi a részlet benne. Az Égabrosz csillagatlaszban jelölt 10,5 magnitúdónál fényesebb mély-ég objektumok vidéki égen ezzel a távcsõvel már mind észrevehetõk. A távcső nagyítástartománya 22x-től 220x-os nagyításig terjed, a két tartozék Barium okulárral (10mm és 25mm-es) 36x-os és 90x-es nagyítás érhető el, de természetesen további okulárok (vagy Barlow lencse) vásárlásával a teljes nagyítási tartomány kihasználható.
Az EQ1-es mechanikája kézi finommozgatással ellátott, mely óragéppel bővíthető. Vizuális megfigyelésre, szélcsendben elegendő lehet, ám aki egy kicsit nagyobb stabilitásra vágyik, annak a masszívabb EQ2-es mechanikával javasoljuk.
| Név | 114/900 SkyWatcher Newton EQ1 mechanikán |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 114mm |
| fókusz | 900mm |
| nyílásviszony | f/7,9 |
| segédtükör mérete | 30mm |
| nagyítástartomány | 20-200x |
| felbontóképesség | 1,1 " (ívmásodperc) |
| kereső | 5x24 |
| fókuszírozó | 31,7 mm fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (36x) 10mm (90x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ1 |
| teljes súly | 13kg |
| tubus súlya | kg |
| méret |

Ádám:
| 114/900 (LUNA-114eco) SkyWatcher Newton EQ1 mechanikán. Felszereltség: 5x24 kereső, Barium20 (45x) és Barium10 (90x) Okulár (SWN1149eq1) | ![]() 39 000 Ft | ||
| Hordtáska 114-130mm-es Newton távcsövekhez (Bag114) | ![]() 9 200 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
Kompakt méretű, sokoldalú távcső, remek ár/érték aránnyal. Akár a Holddal vagy bolygókkal, akár a halványabb mély-ég objektumokkal szeretnénk ismerkedni, ez a távcső kitűnően megállja a helyét. Praktikus, könnyű kezelni, ezért kitűnő választás gyerekeknek is.
Ez a népszerű 114 mm tükörátmérõjű igen fényerõs teleszkóp ideális kezdő távcső, remek ár/érték aránnyal.
A precíz parabolatükre nagy (maximum kb. 180-szoros) nagyítások elérését is lehetõvé teszi. 114mm-es főtükre már elegendő fényt gyűjt össze ahhoz, hogy a fényesebb mély-ég objektumok már sötét égről kitűnően megfigyelhetők, és a precíz optika pedig a bolygók és a Hold vizsgálatához is kellően jó minőségű.
A 114/900 kis távcső tubusa könnyű és igen kompakt méretű, kisebb gyerekek is könnyen boldogulnak a használatával.
Az EQ1-es mechanikája kézi finommozgatással ellátott, mely óragéppel bővíthető. Előnye, hogy kis méretű és könnyű, a rövid és könnyű távcsövet jól megtartja.
A csomag egy 10mm és 25mm-es Barium okulárt tartalmaz, melyekkel 20x és 50x-es nagyítás érhető el, de további okulárok (vagy Barlow lencse) vásárlásával a teljes ajánlott nagyítástartomány kihasználható.
| Név | 114/500 SkyWatcher Newton tubus prizmasínnel |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 114mm |
| fókusz | 500mm |
| nyílásviszony | F/4,4 |
| segédtükör mérete | 28% 32mm |
| nagyítástartomány | 20-180x |
| felbontóképesség | 1 " (ívmásodperc) |
| kereső | 5x24 |
| fókuszírozó | 31,7 mm fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (20x) 10mm (50x) Super Barium |
| egyéb tartozék | prizmasín |
| mechanika | EQ1, vagy AZ GoTo |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 2kg |
| méret |

PeterBlood:
| 114/500 SkyWatcher Newton tubus prizmasínnel (SWN1145) | ![]() 32 900 Ft | ||
| 114/500 SkyWatcher Newton EQ1 mechanikán. Felszereltség: 5x24 kereső, Barium20 (45x) és Barium10 (90x) Okulár (SWN1145eq1) | ![]() 43 800 Ft | ||
| Forgatható csillagtérkép (planiszféra) vízálló kivitelben latin csillagképnevekkel, magyar ismertetővel (VZPL) | ![]() 1 950 Ft | ||
| EQ-1 egyenáramú motor (RAeq1e) | ![]() 9 900 Ft | ||
| Csillagatlasz kis távcsövekhez (Vizi Péter, Geobook) (VZP3) | ![]() 2 940 Ft | ||
| Neutrál holdszűrő ND96-0,3 / 50% áteresztéssel, (M28,5x0,6) (ND03) | ![]() 3 900 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
A távcső 114 mm-es főtükre már közel 1" -es (ívmásodperc) felbontással bír, és kb. 13 magnitúdós határfényességet tesz lehetővé. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Holdra, bolygókra kiválóan használható, meglepően sok részletet vehetünk észre rajtuk. Könnyedén láthatjuk vele a Szaturnusz gyűrűjén a Cassini rést, a Jupiter felhősávjainak a fodrozódását, sőt, a Glailei holdak méretének különbsége is látszik vele ideális légköri viszonyok között. A halvány mély-ég objektumokból is már több száz megfigyelhető vele, sötét vidéki égen a legfényesebb gömbhalmazok már csillagaira bomlanak, a Súlyzó-köd és a Gyűrűs-köd már könnyedén mutatják alakjukat, az Orion-köd szinte szárnyra kel, annyi a részlet benne. Az Égabrosz csillagatlaszban jelölt 10,5 magnitúdónál fényesebb mély-ég objektumok vidéki égen ezzel a távcsõvel már mind észrevehetõk. A távcső nagyítástartománya 22x-től 220x-os nagyításig terjed, a két tartozék Barium okulárral (10mm és 25mm-es) 36x-os és 90x-es nagyítás érhető el, de természetesen további okulárok (vagy Barlow lencse) vásárlásával a teljes nagyítási tartomány kihasználható.
Az EQ2-es mechanikája kézi finommozgatással ellátott, mely óragéppel bővíthető. Stabilabb felállítást és komfortosabb megfigyelést tesz lehetővé, mint az olcsóbb EQ1-es változat (Luna 114e), így már a Hold és bolygók fotózására is alkalmas lehet.
| Név | 114/900 SkyWatcher Newton EQ2 mechanikán |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 114mm |
| fókusz | 900mm |
| nyílásviszony | f/7,9 |
| segédtükör mérete | 30mm |
| nagyítástartomány | 20-200x |
| felbontóképesség | 1,1 " (ívmásodperc) |
| kereső | 5x24 |
| fókuszírozó | 31,7 mm fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (36x) 10mm (90x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ2 |
| teljes súly | 15kg |
| tubus súlya | kg |
| méret |

cserkuti.tamas:
| 114/900 (LUNA-114) SkyWatcher Newton EQ2 mechanikán. Felszereltség: 5x24 kereső, Barium20 (45x) és Barium10 (90x) Okulár (SWN1149eq2) | ![]() 48 000 Ft | ||
| Hordtáska 114-130mm-es Newton távcsövekhez (Bag114) | ![]() 9 200 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
130/900 (LUNA-130) SkyWatcher Newton EQ2 mechanikán. Felszereltség: 6x24 keresõ, Barium25 (36x) és Barium10 (90x) Okulár, Barlow
A 130/900-as Newton a legnagyobb modell amit a kistávcsövek között ajánlunk. Ez a teleszkóp 90 cm-es fókuszával a fenti 114/900-as távcsõ megnövelt méretû változatának tekinthetõ. EQ2 mechanikán találjuk ezt a különleges méretû mûszert, mely halvány objektumok megfigyeléséhez ideális. Az árkülönbség minimális, viszont 30%-kal több fényt gyûjt össze 114 mm-es társánál. Tartozékok tekintetében is teljesen azonos a két távcsõ. Nagyon népszerû típus, sok amatõrcsillagász kezdõ távcsöve.
Fõképp a mély-ég objektumok megfigyelésében nyújt többet kisebb társainál. Mivel a fényerõ nagyobb, így nagy nagyításoknál gömbtükre miatt már lágyabb a képe. Ha igazi univerzális távcsövet szeretne, amely hasonló méretû és jól nagyítható a képe , akkor a SkyWatcher 130/650-es modellje a megfelelõ választás.http://www.tavcsobolt.hu/admin/index.php?m=leirasszerk&nev=SWN1309eq2
| Név | 130/900 SkyWatcher Newton EQ2 mechanikán |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 130mm |
| fókusz | 900mm |
| nyílásviszony | f/6,9 |
| segédtükör mérete | 40mm |
| nagyítástartomány | 26-180x |
| felbontóképesség | 0,9 " (ívmásodperc) |
| kereső | 5x24 |
| fókuszírozó | 31,7 mm fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (36x) 10mm (90x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ2 |
| teljes súly | 17kg |
| tubus súlya | kg |
| méret |

Zeusz58:
| Hordtáska 114-130mm-es Newton távcsövekhez (Bag114) | ![]() 9 200 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
Kitűnő képalkotás, kompakt méret, sokoldalú felhasználhatóság jellemzi ezt az igen népszerű modellt.
130mm-es objektívje már a Hold- és bolygómegfigyelésen kívül a halvány mély-ég objektumok megfigyelésére is alkalmassá teszi a műszert, különösen ha sötét, vidéki égbolt alól távcsövezünk. Míg a legtöbb kistávcső főtükre gömb felületű, addig a 130/650-es már paraboloid főtükörrel szerelt, ami a nagy nagyítású megfigyelésekre is kiválóan alkalmassá teszi a műszert. F/5-ös fényereje (vagy nyílásviszonya) rövid felépítést erdméynez, így a távcső könnyeb hordozható, könnyen kezelhető és stabilabban tartja a mechanikája. A 650 mm fókuszú parabolatükre kisebb nagyítású megfigyelésekre determinálja, de kitűnő optikai minősége miatt rövid fókuszú okulárokkal, vagy Barlow lencse közbeiktatásával sokkal nagyobb nagyításokkal is végezhetünk megfigyeléseket. A csomag tartozéka egy 10mm-es és egy 25mm-es Barium okulár, melyekkel 26x-os és 65x-ös nagyítást érhetünk el, ám további okulárokkal (vagy Barlow-lencsével) egészen 260x-ig bővíthetjük a nagyítást, mely az ajánlott nagyítástartomány felső határa. A 34,5 mm-es segédtükre csak mérsékelt (26%-os) központi kitakarást ereményez, és a tartólábak is igen vékonyak, melyek további előnyt jelentenek a nagy nagyítású megfigyeléseknél. EQ2-es mechanikája alap kiszerelésben kézi finommozgatású, de utólag óragéppel is bővíthető.
Kapható egy 2"-es mikrofókuszos Crayforddal szerelt változata, amely ultraprecíz élességállítású és lehetővé teszi a 2"-es kiegészítők (pl kómakorrektor) használatát, melyeket főleg fotózásnál hasznáhatunk ki.
Sánta Gábor az MCSE-tõl kapott egy ilyen 130/650-es mûszert, melyrõl részletes tesztet készített, ebbõl idézünk: Amikor megkaptam, fel sem fogtam teljesen, mi került a birtokomba, milyen remek mûszerrel lettem gazdagabb, csak a Fátyol-ködös – Ikerhalmazos éjszaka döbbentett rá. A SkyWatcher 130/650-es Newtonjára semmi rosszat nem tudok mondani. Ez a mûszer igazi univerzális távcsõ: egyaránt alkalmas profi változózásra (inner sanctum tartomány elérhetõ), készíthetõk vele színvonalas mély-ég és Hold-rajzok, kettõs-megfigyelések. Mivel én nem fotózok, ilyen célú felhasználásáról nem nyilatkozhatok. Vizuális megfigyelésekre, akár komoly észlelésekre is alkalmas, könnyen szállítható, mégis jó teljesítményû távcsõ. Épp emiatt minden bizonnyal sok örömet okoz, és az a távcso a jó távcsõ, melyet szeretettel és gyakran használnak. Én bizony így teszek vele!
| Név | 130/650 SkyWatcher Newton tubus |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 130mm |
| fókusz | 650mm |
| nyílásviszony | F/5 |
| segédtükör mérete | 34,5mm |
| nagyítástartomány | 26-260x |
| felbontóképesség | 0,9 " (ívmásodperc) |
| kereső | Star Pointer/Red Dot |
| fókuszírozó | 31,7 mm fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (26x) 10mm (65x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ2 |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 3,6kg |
| méret |

vince:
| Hordtáska 114-130mm-es Newton távcsövekhez (Bag114) | ![]() 9 200 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
Ez a kistávcső nagyon kompakt, mégis nagy tudású. Kiváló képalkotás (paraboloid főtükör), automata keresési funkció, könnyen hordozható.
Ez a népszerű 114 mm tükörátmérõjű nagyon fényerõs teleszkóp azimutális automata mechanikán kapható. A precíz parabolatükör nagy (maximum kb. 150-szeres) nagyítások elérését is lehetõvé teszi. 114mm-es főtükre már elegendő fényt gyűjt össze ahhoz, hogy a fényesebb mély-ég objektumok már sötét égről kitűnően megfigyelhetők, és a precíz optika pedig a bolygók és a Hold vizsgálatához is kellően jó minőségű. A mechanika nagyjából az EQ2-vel egyezik meg, de annál ez lényegesen egyszerűbben kezelhető, letisztultabb felépítésű, könnyebb súlyú, és már az alap kivitelben mindkét tengely gyors motorokat rejt, és az automata objektumkeresési és követési funkció (GoTo) is a megfigyelést segíti. A kézivezérlő beépített adatbázisának köszönhetően mintegy 40000 objektumra képes ráállni a távcső automatikusan, amihez mindössze néhány gombnyomásra van szükség a kézivezérlőn, menüből választhatjuk ki a megfigyelni kívánt égitesteket. 12V-ról üzemel, melyet vagy a gyári elemtartóról, vagy szivargyújtós kábelről, vagy külön megvásárolható hálózati adapterről, vagy Power Tankról biztosíthatjuk.
A csomag egy 10mm és 25mm-es Barium okulárt tartalmaz, melyekkel 20x és 50x-es nagyítás érhető el, de további okulárok (vagy Barlow lencse) vásárlásával a teljes nagyítástartomány kihasználható.
| Név | 114/500 SkyWatcher Newton tubus prizmasínnel |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 114mm |
| fókusz | 500mm |
| nyílásviszony | F/4,4 |
| segédtükör mérete | 28% 32mm |
| nagyítástartomány | 20-180x |
| felbontóképesség | 1 " (ívmásodperc) |
| kereső | 5x24 |
| fókuszírozó | 31,7 mm fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (20x) 10mm (50x) Super Barium |
| egyéb tartozék | prizmasín |
| mechanika | EQ1, vagy AZ GoTo |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 2kg |
| méret |

saga:
| 114/500 SkyWatcher Newton tubus prizmasínnel (SWN1145) | ![]() 32 900 Ft | ||
| 114/500 SkyWatcher Newton GOTO mechanikán, 6x24-as keresővel, 25mm (20x) és 10mm (50x) Barium okulárokkal (SWN1145gt) | ![]() 79 000 Ft | ||
Egyik legkedveltebb modellünk, mivel egy nagyon jól fejleszthető, kényelmes és gazdaságos távcső.
A Mira 150S Skywatcher Newton-távcső fénygyûjtõ képessége 33%-kal több, mint a 130/650-as modellé. Aszférikus főtükre és F/5-ös nyílásviszonya nagyon sokoldalú felhasználhatóságot eredményez. Alkalmas 25x-ös nagyítástól kb. 250x-es nagyításig a halvány mély-ég objektumok megfigyelésétől az apró holdkráterek vizuális, vagy fotografikus megfigyeléséig. A 70cm hosszú távcsőtubus viszonylag tömzsi, így könnyedén hordozható. EQ3-as mechanikája sokkal masszívabb, ami stabil felépítést és pontosabb követést tesz lehetõvé. Keresõje egy kiváló képalkotású akromatikus 6x30-as SprongLoad, így az égbolton könnyebb a téjékozódás és a célzás. A két tartozék Barium okulárral (10 és 25mm) 30x és 75x-ös nagítás érhető el, azonban a szintén tartozék akromatikus 2x Barlow lencsével ezek a nagyítások megdplázhatók, így 30x, 60x, 75x és 150x-es a nagyítás palettája a tartozék kiegészítőkkel. A segédtükör mérsékelt kitakarású és a tartólábak vékonyak (0,5 mm-esek), amely a képkontrasztot segíti. A távcső már alapkivitelben 2"-es Crayford fókuszírozóval szerelt, amely nagyon stabil és precíz élességállítást tesz lehetővé, ezen felül 2"-es kiegészítőkkel is bővíthető a rendszer, így asztrofotózásra is jól használható. Az EQ3 mechanikája alap kivitel esetén kézi finommozgatásssal rendelkezik, amely azonban sok kiegészítővel bővíthető (öragép, GOTO rendszer, pólustávcső, stb.) A tubusgyűrűn fiahordó fotomenet csatlakozó van (fényképezõgép csatlakozási lehetõség vezetett fotókhoz).
Egyik legkedveltebb modellünk, mert a Mira 150S egy jól fejleszthető, kényelmes és gazdaságos távcső.
| Név | 150/750 SkyWatcher Newton EQ3 mechanikán |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton |
| objektív átmérő | 150mm |
| fókusz | 750mm |
| nyílásviszony | F/5 |
| segédtükör mérete | 45mm |
| nagyítástartomány | 25-250x |
| felbontóképesség | 0.8 " (ívmásodperc) |
| kereső | 6x30 Spring Load |
| fókuszírozó | 2 |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (30x), 10mm (75x) |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ3 |
| teljes súly | 20kg |
| tubus súlya | 6kg |
| méret | 700mm (tubushossz) |

mudlee:
Az igazi bolygógyilkos távcső verhetetlen áron. Ezt a távcsövet azoknak ajánljuk, akik a Hold, bolygó és kettőscsillag megfigyeléshez szeretnének egy nagy nagyítású, de mégis verhetetlen árú távcsövet.
A Mira 150L (150/1200) f/8-as nyílásviszonyú távcsövet fõleg a Hold- és bolygómegfigyeléseket preferáló amatõrcsillagászoknak ajánljuk, hiszen a nagyon pontosan megmunkált paraboloid főtükrének kisebb fényereje miatt nagyobb nagyításokra is képes, mint a 750 mm fókuszú társa, a Mira 150S. A rendszernek kisebb a központi kitakarásai s, így nagyobb a képkontraszt, jobb a képalkotás, szebb, részletesebb képet kapunk a Holdról, bolygókról, kettőscsillagokról. Emellett azért a megfelelő okulárokkal kis nagyítást is el tudunk vele érni, így a halvány mély-ég objektumokról sem kell lemondanunk. A nagyítási tartomány már 30x-ostól indul, melyet jó légköri viszonyok esetén egészen a 350-400x-os nagyításig is érdemes fokozni (természetesen ez a megfelelő fókuszú okulárok beszerzésével lehetséges). További előny, hogy a kis nyílásviszony miatt kevésbé érzékeny a pontos jusztírozásra, így ritkán kell ahhoz hozzányúlni. Hátránya, hogy a hosszú tubus (kb. 1,2m) nehezebbé teszi a szállítást és valamivel kisebb az alap mechanika stabilitása. 1.25"-es (31,7mm) fém fogasléces fókuszírozval szerelt. Két okulár (10mm és 25mm-es Barium) és egy akromatikus Barlow lencse a csomag részét képezi, melyekkel 48x, 96x, 120x és 240x-es nagyítás érhető el. Természetesen további okulárok beszerzésével a nagyítástartomány teljes egészében kihsználható. Keresõje egy kiváló képalkotású akromatikus 6x30-as, így az égbolton könnyebb a téjékozódás és a célzás.
Alapkivitelben EQ3-as mechanikával kompletten kínáljuk, de megvásárolható más mechanikákkal is, acéllábas EQ3-on, EQ3 GOTO-val, EQ5-tel, EQ5 GOTO val, és természetesen a még stabilabb mechanikákkal is.
| Név | 150/1200 SkyWatcher Newton tubus |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 150mm |
| fókusz | 1200mm |
| nyílásviszony | F/8 |
| segédtükör mérete | 34,5mm |
| nagyítástartomány | 25-300x |
| felbontóképesség | 0,8 " (ívmásodperc) |
| kereső | 6x30 SpringLoad |
| fókuszírozó | 31,7 mm fém fogasléces |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (48x) 10mm (120x) Super Barium |
| egyéb tartozék | Akromatikus Barlow 2x T2 menettel |
| mechanika | EQ3-tól ajánlott |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 6kg |
| méret |

Kedvező árú, sokoldalú távcső. F/6.7-es nyílásviszonya akár mély-ég, akár bolygó megfigyelésre kiválóan alkalmassá teszi.
A SkyWatcher 150/1000-es modellje az arany középutat képviseli a hosszabb (150/1200) és rövidebb (150/750) fókuszú 150mm-es Newtonok között.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy könnyebben szállítható mint a hosszabb 1200-as fókuszú modell, mert tubushossza 20cm-rel kisebb, nem éri el az 1 métert. Mérsékelt központi kitakarása jobb képélességet és képkontrasztot ígér, mint a 750-es fókuszú modell, így nagy nagyításoknál szebb és részletgazdagabb képet kapunk.
Mira 150M Skywatcher Newton-távcső fénygyûjtõ képessége 33%-kal több, mint a 130/650-as modellé. Aszférikus főtükre és F/6,7-es nyílásviszonya nagyon sokoldalú felhasználhatóságot eredményez. Alkalmas 25x-ös nagyítástól kb. 300x-es nagyításig a halvány mély-ég objektumok megfigyelésétől az apró holdkráterek vizuális, vagy fotografikus megfigyeléséig. A 96cm hosszú távcsőtubus nem túl hosszú, még könnyedén hordozható. Keresõje egy kiváló képalkotású akromatikus 6x30-as SprongLoad, így az égbolton könnyebb a téjékozódás és a célzás. A két tartozék Barium okulárral (10 és 25mm) 40x és 100x-os nagyítás érhető el, azonban további opcionális okulárokkal ezek a nagyítások 300x-ig fokozhatók értelmesen. A segédtükör mérsékelt kitakarású és a tartólábak vékonyak (0,5 mm-esek), amely a képkontrasztot segíti.
A távcső 1,25"-es fogasléces fókuszírozóval szerelt, amely fékkel ellátott és nagyon stabil, mégis kellően finom élességállítást tesz lehetővé.
Az EQ3 mechanikája alap kivitel esetén kézi finommozgatásssal rendelkezik, amely azonban sok kiegészítővel bővíthető (öragép, GOTO rendszer, pólustávcső, stb.) A tubusgyűrűn fiahordó fotomenet csatlakozó van (fényképezõgép csatlakozási lehetõség vezetett fotókhoz).

| Csillagatlasz kis távcsövekhez (Vizi Péter, Geobook) (VZP3) | 20% 2 940 Ft | ![]() 2 352 Ft | |
| Napfólia foglalatban 150mm-es Newton tubusokhoz (NF150n) | 20% 4 800 Ft | ![]() 3 840 Ft | |
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
| Antonin Rükl: A Hold atlasza (Geobook) (VZP5) | 20% 3 000 Ft | ![]() 2 400 Ft | |
Parabolatükrös, kiváló képalkotású távcső, melynek automata (GoTo) mechanikája 4000 objektum automatikus keresését teszi lehetővé. Kompakt méret, egyszerű használat.
Ez a 130/650-es távcső optikailag a nagyon népszerű Mira 130-aséval egyezik meg, mely elegendõen nagy átmérõjének köszönhetõen a mély-ég objektumok megfigyelésében, kiváló parabolatükrének köszönhetõen pedig a Hold, bolygók apró részleteinek megfigyelésében is hű társunk lehet. A fókuszírozó itt már 2”-es fogasléces, ami szélesebb skálán teszi lehetõvé a kiegészítõk használatát, mint pl. 2”-es okulárok, szűrõk, adapterek. A csomag tartozéka egy 10mm-es és egy 25mm-es Barium okulár, melyekkel 26x-os és 65x-ös nagyítást érhetünk el, ám további okulárokkal (vagy Barlow-lencsével) egészen 260x-ig bővíthetjük a nagyítást, mely az ajánlott nagyítástartomány felső határa. A 34,5 mm-es segédtükre csak mérsékelt (26%-os) központi kitakarást ereményez, és a tartólábak is igen vékonyak, melyek további előnyt jelentenek a nagy nagyítású megfigyeléseknél. Keresőtávcsöve már akromatikus 6x30-as SpringLoad rendszerű, amely nagyon jó képalkotású, egyszerűen és pontosan szabályozható.
A távcső azimutális mechanikája az óragép funkció mellett teljes értékû GOTO rendszert kapott, amellyel a távcsõ automatikusan áll rá a kívánt pozícióra. Így idõt és fáradtságot is spórolhatunk egy-egy kevésbé ismert objektum beállítása során, akár kezdõkrõl, akár haladó megfigyelõkrõl van szó. A vezérõ adatbázisában több, mint 42.000 objektum közül válogathatunk, melybe a bolygók, ködök, csillaghalmazok, galaxisok mellett sok más típusú objektum is beletartozik. Az egyszerû menürendszerbõl néhány másodperc alatt kívánság szerint választhatunk, vagy akár a kézivezérlõ által felajánlott, adott idõpontban látszó leglátványosabb objektumokat nézhetjük végig. A mechanika természetesen követi is a beállított objektumokat, tehát megfigyelés közben az nem megy ki a látómezõbõl. Az intelligens kézivezérlõ mindemellett számos hasznos funkcióval van ellátva, mely az észlelést segíti, könnyebbé, komfortosabbá teszi.
| Név | 130/650 SkyWatcher Newton AZ-GoTo mechanikán |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 130mm |
| fókusz | 650mm |
| nyílásviszony | F/5 |
| segédtükör mérete | 34,5mm |
| nagyítástartomány | 26-260x |
| felbontóképesség | 0,9 " (ívmásodperc) |
| kereső | 6x30 SpringLoad |
| fókuszírozó | 2 |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (26x) 10mm (65x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | AZ GoTo |
| teljes súly | 10kg |
| tubus súlya | 3,6kg |
| méret |

| 130/650 SkyWatcher Newton GOTO mechanikán 2" kihuzattal és 1,25" adapterrel, 6x30-as keresővel, 25mm (20x) és 10mm (50x) Barium okulárokkal (SWN1306gt) | ![]() 99 000 Ft | ||
| Hordtáska 114-130mm-es Newton távcsövekhez (Bag114) | ![]() 9 200 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
200/1000 (MIRA-200) SkyWatcher Newton EQ5, HEQ5 vagy EQ6 mechanikán. Felszereltség: 9x50 SpringLoad keresõ, 25mm (40x) és 10mm (100x) okulárok
A 203/1000 mm-es SkyWatcher Newton-reflektor egy életre szóló távcsõ. Még épp azon a határon van, hogy könnyen hordozható, hiszen a távcső tubusa csak 1 méter hosszú és a súlya is 10 kg alatt van (9,2kg). Sokoldalú műszer. Vizuálisan akár 14 magnitúdóig "lemerészkedhetünk" vele, így a galaxisokban sötét égen már részleteket pillanthatunk meg (spirálkarok, stb), és a fényesebb ködökben is szép részleteket láthatunk. Hold- és bolygómegfigyelésre is kiváló, egy nyugodt levegőjű éjszakán szenzációs részleteket mutathat meg a bolygók és a Hold felszínéről, de éppúgy alkalmas szoros kettőscsillagok vizsgálatára is, köszönhetően a precízen megmunkált optikának (min. diffrakció határolt minőség) és a 20cm-es átmérőnek.
Asztrofotózásra is bátran használhatjuk, hiszen a hold-és bolygókhoz kellően precíz az optika, és könnyen élesíthetjük a képet a finoman járó tartozék 2"-es Crayford-rendszerű fókuszírozóval. Mély-ég (halvány) objektumok fotózáshoz is kiváló, hiszen F/5-ös fényereje már elég rövid idő alatt kellően sok fényt gyűjt, miközben 1000mm-es fókusz már kellően nagy nagyítást ad ahhoz, hogy a kis kiterjedésű halvány objektumok (pl. galaxisok) is szép részletesen jelenjenek meg a képen. 2"-es kihuzatába további fotografikus kiegészítők illeszthetőek (pl. kómakorrektor).
Az optikák beállítása, jusztírozása a távcső tubus hátulján szerszám nélkül, kézi csavarokkal gyorsan és egyszerűen elvégezhető, amennyiben az egy-egy rázós út (szó szerint) után szükségessé válna. (A jusztírozás megkönnyítéséhez jusztírlézert, vagy kollimációs okulárt javaslunk).
A távcső tartozékai komplett (mechanikával együtt történő) vásárlás esetén a következők:
- 2"-es precíz Crayford fókuszírozó (választható 1:10 mikrofókuszos kivitel is!)
- 9x50-es akromatikus Spring load keresőtávcső
- 10mm és 25mm-es Barium okulárok
- Barlow kétszerező (akromatikus, T2 feltéttel)
| Név | 200/1000 SkyWatcher Newton tubus |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 203mm |
| fókusz | 1000mm |
| nyílásviszony | F/5 |
| segédtükör mérete | 46mm |
| nagyítástartomány | 25-300x |
| felbontóképesség | 0,6 " (ívmásodperc) |
| kereső | 9x50 SpringLoad |
| fókuszírozó | 2" (50,8mm) Crayford |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (40x) 10mm (100x) Super Barium |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ5-től választható |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 9,2kg |
| méret |

Goldengod:
Igen nagy, F/4-es fényerejű 20cm-es Newton távcső, mely ideális választás az asztrofotózás szerelmeseinek, halvány égitestek megörökítéséhez és vizuális megfigyeléséhez.
A halvány égitestek megörökítése hosszú expozíciót igényel. Ebben segít ez a fényerős távcső, hiszen adott expozíciós idő alatt lényegesen jobb eredményt érhetünk el vele, mint egy kevésbé fényerős modellel.
A távcső hossza is kisebb, hiszen a rövidebb fókusz rövidebb tubussal jár, így könnyebben hordozható és stabilabban is ül a mechanikán ez a távcső, mint pl. a SkyWatcher 200/1000-es (F/5-ös) modellje.
Az új fejlesztésű 2"-es LinearPower fókuszírozó finomabban jár, mint a legtöbb Crayford, és az acél betéteknek köszönhetően jobban terhelhető és tartósabb használatot is garantál. Természetesen 1:10-es mikrofókusszal van ellátva a kellően finom állítás kedvéért.
Két változatban, fém és karbonszálas tubusban áruljuk.
A szénszálas (karbonszálas) tubus lényegesen könnyebb, és merevebb, mint a fém tubus. Mivel a hőtágulása gyakorlatilag nulla, sokkal jobban megtartja a pontos fókuszt a távcső akkor is, ha változik a hőmérséklet.
Fotózáshoz javasolt a kómakorrektor használata, hogy a kép sarkaiban is pontszerű leképezést kapjunk.
Természetesen vizuális használatra is kitűnő távcső, főleg a mély-ég objektumok megfigylésére javasoljuk, ám a legalább diffrakció-határolt minőségű optikájának köszönhetően azért nagy nagyítású megfigyelésekre is jól használható, Hold és bolygók megfigyelésére.
Figyelem! A távcső árában nincs benne a mechanika.
Vizuális használatra minimum egy EQ5-öt, vagy HEQ5-öt, fotózáshoz a HEQ5 PRO, vagy EQ6 PRO mechanikákat javasoljuk.
| Név | 200/800 SkyWatcher Newton tubus (acél) |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 200mm |
| fókusz | 800mm |
| nyílásviszony | F/4 |
| segédtükör mérete | 70mm |
| nagyítástartomány | 30-300x |
| felbontóképesség | 0,6 " (ívmásodperc) |
| kereső | nem tartozék |
| fókuszírozó | 2'' LinearPower (1:10) |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 9,2kg |
| méret |

| 200/800 SkyWatcher Newton tubus Linearpower kihuzattal. (SWN2008i) | ![]() 159 000 Ft | ||
| 200/800 SkyWatcher Newton tubus Linearpower kihuzattal, karbon tubusban (SWN2008c) | ![]() 229 000 Ft | ||
Igen nagy, F/4-es fényerejű, 250mm-es átmérőjű Newton távcső, mely ideális választás az asztrofotózás szerelmeseinek, halvány égitestek megörökítéséhez és vizuális megfigyeléséhez.
A halvány égitestek megörökítése hosszú expozíciót igényel. Ebben segít ez a fényerős távcső, hiszen adott expozíciós idő alatt lényegesen jobb eredményt érhetünk el vele, mint egy kevésbé fényerős modellel.
Az új fejlesztésű 2"-es LinearPower fókuszírozó finomabban jár, mint a legtöbb Crayford, és az acél betéteknek köszönhetően jobban terhelhető és tartósabb használatot is garantál. Természetesen 1:10-es mikrofókusszal van ellátva a kellően finom állítás kedvéért.
A távcső hossza kisebb, hiszen a rövidebb fókusz rövidebb tubussal jár, így könnyebben hordozható és stabilabban is ül a mechanikán ez a távcső, mint pl. a SkyWatcher 250/1200-as (F/4,7-es) modellje.
Két változatban, fém és karbonszálas tubusban áruljuk.
A szénszálas (karbonszálas) tubus lényegesen könnyebb, és merevebb, mint a fém tubus. Mivel a hőtágulása gyakorlatilag nulla, sokkal jobban megtartja a pontos fókuszt a távcső akkor is, ha változik a hőmérséklet.
Fotózáshoz javasolt a kómakorrektor használata, hogy a kép sarkaiban is pontszerű leképezést kapjunk.
Természetesen vizuális használatra is kitűnő távcső, főleg a mély-ég objektumok megfigylésére javasoljuk, ám a legalább diffrakció-határolt minőségű optikájának köszönhetően azért nagy nagyítású megfigyelésekre is jól használható, Hold és bolygók megfigyelésére.
Figyelem! A távcső árában nincs benne a mechanika.
Vizuális használatra minimum egy EQ5-öt, inkább egy HEQ5-öt, vagy EQ6-ot, fotózáshoz a HEQ5 PRO, vagy EQ6 PRO mechanikákat javasoljuk.
| Név | 250/1000 SkyWatcher Newton tubus (acél) |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 250mm |
| fókusz | 1000mm |
| nyílásviszony | F/4 |
| segédtükör mérete | 82mm |
| nagyítástartomány | 40-350x |
| felbontóképesség | 0,5 " (ívmásodperc) |
| kereső | nem tartozék |
| fókuszírozó | 2'' LinearPower (1:10) |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 15,0kg |
| méret |

| 250/1000 SkyWatcher Newton tubus Linearpower kihuzattal. (SWN25010i) | ![]() 198 000 Ft | ||
| 250/1000 SkyWatcher Newton tubus Linearpower kihuzattal, karbon tubusban (SWN25010c) | ![]() 319 000 Ft | ||
Kiváló optikájú, fényerős, nagyteljesítményű és sokoldalú távcső, mellyel akár vizuálisan, akár fotografikusan is vizsgálhatjuk az égbolt csodáit. Egy életre szóló távcső.
A 254/1200 mm-es SkyWatcher Newton-reflektor komoly műszer, egy életre szóló távcső. Nagyon sokoldalú műszer, hazánkban is és külföldön is nagyon sokan használják kiváló eredménnyel ezt a típust akár vizuális, akár fotografikus megfigyelésekhez. Vizuálisan akár 15 magnitúdóig "lemerészkedhetünk" vele, így a galaxisokban sötét égen már a részletek könnyedén és egyértelműen látszanak (spirálkarok, stb), és a fényesebb ködökben is a részletek már kezdenek fényképszerűvé válni. Mivel optikája igen precízen megmunkált, ezért nagyon jó minőséget képvisel, így Hold- és bolygómegfigyelésre is kiváló. Egy nyugodt levegőjű éjszakán szenzációs részleteket mutathat meg a bolygók és a Hold felszínéről, de éppúgy alkalmas szoros kettőscsillagok vizsgálatára is, hiszen a 254mm-es tükör felbontóképessége 0,5" (ívmásodperc) alatti.
Asztrofotózásra is bátran használhatjuk, hiszen a hold-és bolygókhoz kellően precíz az optika, és könnyen élesíthetjük a képet a finoman járó tartozék 2"-es Crayford-rendszerű fókuszírozóval. Mély-ég (halvány) objektumok fotózáshoz is kiváló, hiszen F/4,7-es fényereje már elég rövid idő alatt kellően sok fényt gyűjt, miközben az 1200mm-es fókusz már kellően nagy nagyítást ad ahhoz, hogy a kis kiterjedésű halvány objektumok (pl. galaxisok) is szép részletesen jelenjenek meg a képen. 2"-es kihuzatába további fotografikus kiegészítők illeszthetőek (pl. kómakorrektor).
Az optikák beállítása, jusztírozása a távcső tubus hátulján szerszám nélkül, kézi csavarokkal gyorsan és egyszerűen elvégezhető, amennyiben az egy-egy rázós út (szó szerint) után szükségessé válna. (A jusztírozás megkönnyítéséhez jusztírlézert, vagy kollimációs okulárt javaslunk).
Míg vizuális megfigyelésre az acéllábas EQ5 mechanika is elegendő lehet hozzá, fotografikus megfigyelésre inkább a stabilabb és precízebb HEQ5-PRO, vagy EQ6 PRO mechanikákkal javasoljuk.
A távcső tartozékai komplett (mechanikával együtt történő) vásárlás esetén a következők:
- 2"-es precíz Crayford fókuszírozó (választható 1:10 mikrofókuszos kivitel is!)
- 9x50-es akromatikus Spring load keresőtávcső
- 10mm és 25mm-es Barium okulárok
- Barlow kétszerező (akromatikus, T2 feltéttel)
| Név | 250/1200 SkyWatcher Newton Tubus Mikrofókuszos Crayforddal |
|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 254mm |
| fókusz | 1200mm |
| nyílásviszony | F/4.7 |
| segédtükör mérete | 58mm |
| nagyítástartomány | 40-400x |
| felbontóképesség | 0,5 " (ívmásodperc) |
| kereső | 9x50 SpringLoad |
| fókuszírozó | 2" (50,8mm) Crayford 1:10 mikrofókuszos |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (48x) 10mm (120x) Super Plössl |
| egyéb tartozék | |
| mechanika | EQ5-től választható |
| teljes súly | kg |
| tubus súlya | 12,5kg |
| méret |

Ch.Attila:
| Észlelőlámpa (fehér és vörös fényű, állítható fényesség) (LAMP2) | ![]() 4 500 Ft | ||
| Synta kómakorrektor (új verzió, szűrőmenettel és 2"-os vizuális toldattal) (Komakorr) | ![]() 34 000 Ft | ||
| Kollimációs okulár Newton-távcsőhöz (Synta, hosszú felépítésű) (JUSn) | ![]() 7 500 Ft | ||
| Új távcsõ vásárlása esetén 2 db tetszõleges fókuszú Plössl okulárt vagy 1 db Planetary okulárt összesen 9900 Ft-os felárért vásárolhat meg. A pontost típust kérjük a kosárban a megjegyzésnél megadni. (eyepdisc) | ![]() 9 900 Ft | ||
| Égabrosz (BTC) (Abrosz) | 50% 4 200 Ft | ![]() 2 100 Ft | |
Igazi nagytávcső, mellyel minden képzeletünket felülmúlhatjuk, akár a halvány mély-ég megfigyelésről, akár hold és bolygómegfigyelésről van szó.
A 300/1500 mm Skywatcher Newton-távcső a legnagyobb gyári távcsõ, amit ekvatoriális állványon kínálunk. A látvány benne egyértelműen jobb, részletesebb, mint egy 250 mm-es Newtonban, hiszen annál 44%-kal több fényt gyűjt össze. Sötét égboltról a galaxisok jó része már fényképszerű megjelenést mutat, és akár 3-5 milliárd fényévre lévő objektumokat (kvazárokat) is megfigyelhetünk a távcsővel. Jó légköri feltételek mellett a bolygókon lélegzetelállító részleteket mutat a távcső, pl. a Jupiter felhősávjainak megszámlálhatatlan cirádáin kívül akár az egyik apró Galilei holdon, a Ganymedes-en is részleteket pillanthatunk meg! A távcsõ felszerelése két Plössl okulár (26 mm 46x nagyítás, 10 mm 150x nagyítás), akromatikus 9x50-es SpringLoad keresõ, 0,5 mm vastag segédtükörtartó lábak, 2"-es jusztírozható talpú mikrofókuszos Crayford kihuzat. Különlegessége a Losmandy szabványú sín (75 mm-es profilú), ami nagyobb stabilitást biztosít. EQ6-os állványon kompletten is megvásárolható, mely már alapkivitelben is kéttengelyes motoros finommozgatással és pólustávcsővel szerelt, a PRO változat pedig ezen felül több, mint 42000 objektum automata megkeresését teszi lehetővé.
| Név | 300/1500 SkyWatcher Newton Tubus 1:10 Crayforddal | 300/1500 SkyWatcher Newton EQ6 mechanikán |
|---|---|---|
| optikai felépítés | Newton (tükrös) | Newton (tükrös) |
| objektív átmérő | 305mm | 304mm |
| fókusz | 1500mm | 1500mm |
| nyílásviszony | F/5 | F/5 |
| segédtükör mérete | 70mm | 25% (75mm)mm |
| nagyítástartomány | 40-450 | 45-450x |
| felbontóképesség | 0,4 " (ívmásodperc) | 0,4 " (ívmásodperc) |
| kereső | 9x50 SpringLoad | 9x50 SpringLoad |
| fókuszírozó | 2 | 2" (50,8mm) Crayford mikrofókuszos |
| tartozék okulár és kapott nagyítás | 25mm (60x) 10mm (150x) Super Plössl | 25mm (60x) 10mm (150x) Super Plössl |
| egyéb tartozék | ||
| mechanika | EQ6-tól | EQ6-tól |
| teljes súly | kg | kg |
| tubus súlya | 23kg | 18kg |
| méret |

