
A 110 Messier-objektum megfigyeléséhez szükséges csillagtérképeket tartalmazza, az évszakos láthatóságuk szerinti csoportosításban.
Kis alakú térkép, melyet nagyon könnyen magunkkal tudunk vinni. Tartalmazza egy-egy égterület áttekintő és részletesebb térképét is, így a Messier objektumok nagyon könnyen felkereshetőek és azonosíthatóak. A térképoldalak évszakos láthatóság szerint vannak csoportosítva.
Józsa S.-Nagy Z.-Szabó Gy. munkája.
Respectpenge:
| Messier atlasz (Mes) | ![]() 500 Ft | ||
A Pleione Csillagatlasz 7 magnitúdóig ábrázolja a csillagokat. Egyszerű, kitűnően áttekinthető atlasz, melynek segítségével már nagyon sok objektumot felkereshetünk.
A Pleione Csillagatlasz 7 magnitúdóig ábrázolja a csillagokat, tehát egy 3-4 cm-es átmérőjű keresőtávcső mutatni fogja valamennyi itt feltüntetett csillagot.
A könnyű használatot elősegíti, hogy az atlasz csillagképenkénti beosztású, így még a kezdő amatőrcsillagász is könnyebben tud vele tájékozódni az égen, mint az általában koordináták szerinti felosztású atlaszokból. Kis formátuma révén távcső mellett, terepen is kényelmesen használható.
Sok fényesebb mély-ég objektum és kettőscsillag közvetlenül is azonosítható, megtalálható az atlasz segítségével...
Zoltan.Riesz:
| Pleione atlasz (magyar-francia felirattal) (Pleione) | ![]() 600 Ft | ||
Ez a térkép a magyar csillagos égbolt rekonstruálit változata. Népünk mondavilágának csillagokra, csillagképekre, bolygókra utaló elnevezéseit próbáltuk ezen a térképen egységbe foglalni.
Népünk mondavilágának csillagokra, csillagképekre, bolygókra utaló elnevezéseit próbáltuk egy térkép szerkezetében egységbe foglalni kiadványunkkal, Heilig Balázs és Vassányi István mintegy nyolc éven keresztül tartó kutató- és gyűjtõmunkájának eredményeként.
„A csillagnevek a hozzájuk fűzött mondákkal együtt nem csak idõben, hanem tájegységenként is változtak; az is elõfordul, hogy másutt más csillagot értettek ugyanazon a néven. A térkép összeállításakor a XIX. századi állapotot próbáltuk rekonstruálni, amikor a csillaghagyomány még sokkal gazdagabb volt. Az egységes magyar hagyományokból és nevekbõl is jól láthatóan kiemelkednek olyan jellegzetes etnikai-kulturális egységek, mint a Székelyföld, a Csallóköz, az Alföld stb. A leírásban a legismertebb név szerepel a csillag vagy csillagkép száma után, utána fontossági sorrendben következnek az egyéb elnevezések, és ha ismert, az a tájegység, ahol a nevet gyűjtötték.”
A hivatalos csillagképekkel összefésülve, használati útmutatóval ellátva, könnyen kezelhetõ csillagtérképet és tartalmas néprajzi-csillagászati olvasmányt kívánunk az érdeklõdõk kezébe adni.
Formátum: A2 összehajtogatva (védőfóliás csomagolásban).
| Égabroszunk Csillagai (a magyar csillagos ég rekonstruált képe - A2 méretű csillagtérkép) (LAT1) | ![]() 800 Ft | ||
A marsi víztől az exobolygókig, a csillagközi szerves molekuláktól az antarktiszi és a marsi sivatagokig tekinti át a Földön kívüli élet lehetőségét az új könyv.
Van-e élet a Földön kívül? Utazhatnak-e élőlények meteoritokban a bolygók között? Hány helyen lehet még élet a Világegyetemben, és mely exobolygók az ideálisak erre? Az asztrobiológiai kutatások a Földön kívüli élet lehetőségét vizsgálják, és saját eredetünk megértésében is segítenek. A könyv az új tudományterület friss eredményeit foglalja össze, hátteret és útmutatót adva az olvasó kezébe, amivel a gyorsan bővülő ismeretek és hírek között is tájékozódhat.
A könyv 180 oldalon az asztrobiológia területeinek megismeréséhez nyújt általános útmutatót. Célja a legtöbb fontos témakör áttekintése, hogy az olvasó minél teljesebb képet kapjon arról, milyen alapja is van, illetve hol tart a Földön kívüli élet lehetőségének vizsgálata és keresése napjainkban. A kiadvány a benne szereplő 75 ábra, 14 táblázat és részletes tárgymutató révén hasznos kézikönyv lehet, amely éveken keresztül segít a Földön kívüli élet lehetőségével kapcsolatos hírek között tájékozóni, háttérismeretet biztosítani az érdeklődő olvasónak.
| Asztrobiológia (Kereszturi Ákos) (AstBio) | ![]() 1 600 Ft | ||
Kezdőknek segít megismerni a csillagképek helyzetét, megtervezni a megfigyelésre kiválasztott objektumok listáját. Az égbolt aktuális látványa beállítható a dátum és időpont összeforgatásával. Vastag kétoldalon laminált kartonra készült, hátoldalán sok hasznos információval.
Más néven planiszféra vagy égi tájoló: megkönnyíti az égbolt alatti munkát, a megfigyelések tervezését. Ha az átlátszó műanyaglapon körben olvasható időpontot a térkép alsó részén jelölt dátumhoz forgatjuk úgy, hogy az aktuális idő és dátum egybe essen, az ovális kivágatban a csillagos égbolt épp látható képét láthatjuk. Segítségével könnyen megtanulhatunk tájékozódni az égen, megkeresni, vagy épp azonosítani a csillagképeket, megtudni, mikor kelnek, delelnek vagy épp nyugszanak, mi mikor és merre látszik. A Planiszféra használatát a hátoldalon részletes magyarázat segíti. Itt találunk egy égi objektum-ajánlatot is (Mit figyelhetek meg távcsövemmel az égen?), a különböző méretű távcsövekhez.
Ezen felül a szélső képsoron pedig azt tudjuk meg, melyik nap milyen a Hold fázisa, egészen 2029-es évig.
A forgatható átlátszó lemezen a nyomás a hátoldalon van, hogy karcolások esetén se sérüljön. A csillagtérkép szerkesztõje Vizi Péter, kiadója a BTC. Kapható a Budapesti Távcsõ Centrumban és a Polaris Csillagvizsgálóban.
Respectpenge:
| Forgatható csillagtérkép (planiszféra) vízálló kivitelben latin csillagképnevekkel, magyar ismertetővel (VZPL) | ![]() 1 950 Ft | ||
Csillagászati évkönyvünk 2012-re szóló kötetében részletes előrejelzéseket adunk a 2012-es évben várható csillagászati jelenségekrõl - többek között az év legfontosabb jelenségéről, a június 5-i Vénusz-átvonulásról.A kötet szerzői között ismét a legjobb hazai szakembereket és a téma iránt elkötelezett, tapasztalt amatőrcsillagászokat találjuk.
A könyv segítséget nyújt minden olyan objektum megkeresésében, amelyek égi helyzete nem állandó (bolygók, Hold, üstökösök, kisbolygók). Továbbá az érdekes és látványos jelenségeket is előrejelzi. Ezek pl. a Hold csillagfedései, a Jupiter és Szaturnusz holdjainak mozgása és azok jelenségei (fogyatkozások, fedések, stb), a hold- és napfogyatkozások, látványos esti és hajnali holdsarló megfigyelése, stb... A kötet szerzői között ismét a legjobb hazai szakembereket és a téma iránt elkötelezett, tapasztalt amatőrcsillagászokat találjuk.
A jelenségeken kívül érdekes cikkeket is olvashatunk a csillagászat különféle területeiről.
Az évkönyvben közölt cikkek:
Kalendárium - jelenségnaptár
Galántai Zoltán: Az emberiség és a tudomány jövőjéről a 2012-es „világvége” ürügyén
Kereszturi Ákos: Újdonságok a Naprendszerben
Illés Erzsébet: A Vénusz, ahogy ma látjuk
Kovács József: Válogatás az asztrofizika új eredményeiből
Kun Mária: Száz éve ismerjük a reflexiós ködök természetét
Gyürky György: Magreakciók a csillagokban
Frey Sándor: Kettős aktív galaxismagok
Horváth István: Gammakitörések
Almár Iván: dr. Fejes István (1939-2011) és dr. Nagy Sándor (1945-2011)
Búcsú két baráttól és kollégától
Intézményi beszámolók: MCSE, MTA KTM CSKI, ELTE Csillagászati Tanszék, SZTE Szegedi Obszervatórium.
saga:
| Csillagászati Évkönyv (MCSE) (Evk) | ![]() 2 500 Ft | ||
Ez a magyar kiadású falitérkép 6,5 magnitúdóig ábrázolja a csillagokat, s ezzel részletesebb, mint más, nyugati kiadású (pl. Hallwag) falitérképek. A térkép szerkesztője, Vízi Péter nem csak a külső megjelenés igényességére törekedett, hanem mint gyakorló amatőrcsillagász a használhatóságot is szem előtt tartotta.
A csillagtérkép mérete 83x123 cm, a hazánkból látható égboltot egy nagyobb körben, a tőlünk soha nem látható déli égboltot pedig egy azonos léptékű de kisebb körben ábrázolja. A hasonló térképeken többnyire két, azonos méretű körben mutatják be az eget, ezért az égi egyenlítő alatti csillagképek - habár nagy részük tőlünk is látható - a déli éggömb térképére kerülnek. Így például az Orion csillagkép jól ismert alakját az ilyen térképek "kettévágják", ami nagyon zavaró.
A térkép feltünteti az összes, szabad szemmel látható csillagot (6,5 magnitúdóig), 0,5 magnitúdós lépésekben, tehát az eddig megszokott 1 magnitúdós osztásnál részletesebben. A 4 magnitúdónál fényesebb csillagok színét színképosztályuknak megfelelően láthatjuk. A látványosabb kettőscsillagokat is bejelölték, valamint azokat a változócsillagokat, amelyek szabad szemmel érzékelhetően változtatják fényességüket (a változás mértéke legalább 1 magnitúdó). Mind a 110 Messier-objektumot is megtaláljuk, a szokásos 5 kategória szerint (nyílthalmazok, gömbhalmazok, galaxisok, planetáris ködök, diffúz ködök). A kategóriákat magyar amatőrök - Éder Iván és Szitkay Gábor -által készített gyönyörű asztrofotók szemléltetik. A közismert M45 jelű nyílthalmazról (Fiastyúk) külön részlettérkép is található a térképen. Külön listában szerepel a csillagképek nemzetközi elnevezésére használt 3 betűs latin rövidítés, a teljes latin név és a magyar elnevezés is.
A Tejút sávját fotók alapján, nagy pontossággal jeleníti meg az új térkép, melyet Vizi Péter tervezett, Butuza Tamás Ursa Minor csillagtérkép programjának felhasználásával.
Kétféle kivitelben vásárolható, egy normál poszter és egy lécezett változat, melynek segítségével azonnal a falra akaszthatjuk.
Célszerű személyesen megvásárolni a Budapesti Távcsõ Centrumban, hogy elkerüljük a gyűrődést.
| Csillagtérkép (falitérkép 83x123cm) magyar nyelvű feliratokkal (VZP1) | ![]() 2 500 Ft | ||
| Csillagtérkép (falitérkép 83x123cm) magyar nyelvű feliratokkal, lécezve (VZP2) | ![]() 3 000 Ft | ||
A csillagatlasz azoknak készült, akik különösebb gyakorlat nélkül, valamilyen kistávcsõvel – binokulárral, spektívvel vagy kisebb csillagászati távcsõvel – szeretnék felfedezni az égbolt csodáit. A térképeken magyar amatõrcsillagászok – köztük a Szerzõ – saját megfigyelései alapján emeltük ki a valóban szép, érdekes és viszonylag könnyen felkereshetõ objektumokat. A térképlapok melletti oldalak az adott égterület legfontosabb, legizgalmasabb látnivalóiról közölnek kistávcsõvel készült rajzokat és a megfigyelésükhöz kedvet csináló adatokat, részlettérképeket. A bevezetõben hasznos tanácsokat kapunk a megfigyelésekhez és a távcsõ használatához.
A csillagatlasz a hazánkból látható teljes égboltot bemutatja (legalább -30 fok deklinációig). Jól átgondolt szerkezete és jelölésrendszere – kiegészítve a Tejút árnyalatgazdag ábrázolásával – könnyû használatot jelent még a témában kevésbé járatosak számára is. A változócsillagok, kettõsök és mélyegek nem a katalógusadatok alapján vannak feltüntetve magyar amatõrök megfigyelései alapján 3 szubjektív kategóriába sorolva.
A lépték dekl. irányban 4,5cm/10 fok
Az ábrázolt objektumok:
Csillagok 8,0 m-ig
430 változó: amik VALÓBAN elérik maximumban a 9 magnitúdót és legalább 1 magnitúdó amplitudójuk van
Ezernél több kettõs, legalább 2” tágassággal és 9 magnitúdónál fényesebb tagokkal
Minden mély-ég objektum 12 magnitúdóig
Tejút: J. Hopmann ’30-as években készült vizuális (!!!!) felmérése alapján 10 fokozatban
További bõvítmények a 2. kiadásban
elöl a jelmagyarázat és egy szabadszemes hmg-térkép (UMi)
- évszakos térképek is vannak, külön a déli külön az északi irányokra, a látnivalók felsorolásával
- külön fejezet a távcsövekrõl: alapfogalmak, számolások (pl. LM, kilépõpupilla, stb.), távcsõtípusok 32D rajzokkal, okulárok típusai, állványok, távcsöves tévhitek és tanácsok távcsõvásárláshoz.
- észleléstechnika: átlátszóság-nyugodtság, sötétadaptáció, objektumok megtalálása.
- bolygók észlelése részletesen, mélyég, változó, kettõs
- Hold-észlelés és egy duplaoldalas Hold-térkép, a legfontosabb objektumokkal!
- a Nap észlelése
- kiemelt objektumok jegyzéke, fényesebb széncsillagok jegyzéke
- 30 térkép és info-oldal, mint eddig, csak sokkal szebben...
- áttekintõ
sgtzoli:
| Csillagatlasz kis távcsövekhez (Vizi Péter, Geobook) (VZP3) | ![]() 2 940 Ft | ||
A gyakorló amatőrcsillagász számára az egyik legfontosabb tevékenység az égbolt jelenségeinek, égitestjeinek észlelése. Kötetünk a színvonalas és lehetőség szerint rendszeres észlelőmunkához nyújt segítséget, sorra véve az amatőrcsillagászat hagyományos megfigyelési területeit, figyelembe véve a hazai amatőrök lehetőségeit.
A gyakorló amatõrcsillagász számára az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb tevékenység az égbolt jelenségeinek, égitestjeinek észlelése. Számtalan megfigyelési terület kínálkozik távcsõvégre: az egyre többek számára elérhetõ gyári távcsövek és a digitális képrögzítés az utóbbi években jelentõsen kibõvítette a megfigyelési lehetõségeket, ugyanakkor a vizuális távcsöves munka, vagy éppen a szabadszemes terület is sokak számára jelent hasznos elfoglaltságot.
Kötetünk a színvonalas és lehetõség szerint rendszeres észlelõmunkához nyújt segítséget, sorra véve az amatõrcsillagászat hagyományos megfigyelési területeit, figyelembe véve a hazai amatõrök lehetõségeit. Segítséget nyújt azoknak, akik tájékozódni szeretnének arról, hogy milyen programokba kapcsolódhatnak be, milyen területeken végezhetnek értékes munkát akár kedvtelésbõl, akár abból a célból, hogy észleléseiket a csillagászat tudománya is hasznosítsa. Kézikönyvünk nem a teljesen kezdõ amatõrök számára íródott – mindenképpen feltételezünk bizonyos alapismereteket, így például az égbolt, a csillagképek megfelelõ szintû ismeretét. Kötetünk a színvonalas észlelõmunkához kíván segítséget nyújtani, az egyes megfigyelési területek elméleti hátterét is ennek megfelelõen tárgyaljuk.
Az előző, 2002-es, második kiadáshoz képest kötetünket alaposan átdolgoztuk, kisebb vagy nagyobb mértékben, de valamennyi fejezetet módosítottuk. Teljesen új Hold-észlelési fejezettel jelentkezünk, amely jobban segíti az amatőröket a holdfelszín egyes alakzattípusainak megismerésében, átdolgoztuk és kibővítettük a Napról, a kisbolygókról és a csillagászati képrögzítésről szóló fejezeteket. A digitális észleléstechnika alkalmazásáról nem csak itt, hanem a Napról, a Holdról, a bolygókról és a kettőscsillagokról szóló fejezetben is olvashatunk. Az utóbbi évek észlelési tapasztalatait is felhasználtuk a Fogyatkozások, csillagfedések c. fejezetben (Merkúr- és Vénusz-átvonulás, gyűrűs napfogyatkozás, kisbolygó-okkultációk stb.), kibővítettük és számos új illusztrációval láttuk el a távcsövekről szóló fejezetet.
Az első öt fejezetben az amatőrök által is végezhető csillagászati megfigyelésekkel kapcsolatos legfontosabb gyakorlati tudnivalókat ismertetjük. Az Észleljünk! c. fejezet bevezetés a gyakorlati munkához, számos általános tudnivalóra hívja fel a figyelmet. A szabad szemmel is megfigyelhető jelenségek széles skáláját mutatja be második fejezetünk, majd két olyan témakör kerül sorra, melyek folyamatosan izgalomban tartják az amatőröket. A távcsövekről szóló fejezet a legfontosabb ismereteket foglalja össze, majd a �mobil amatőrcsillagász" legkedvesebb társát, a binokulárt mutatjuk be. Ezt követi a már említett Csillagászati képrögzítés c. fejezet.
Ezután elhagyjuk a Naprendszert, és következik a mélyég-objektumok hihetetlenül gazdag világa, majd a kettőscsillagok, végül a változócsillagok megfigyelésének rejtelmeibe vezetjük be az Olvasót.
Kézikönyvünk második, nagyobb terjedelmű felében az amatőrcsillagász távcsöveivel észlelhető égitestek megfigyelési módszereit vesszük sorra. Így pl. ismertetjük a Naprendszer égitestjeinek megfigyelési lehetőségeit (Nap, Hold, bolygók, üstökösök, kisbolygók, meteorok), továbbá a különféle fedések, fogyatkozások észlelését.
Kézikönyvünk utolsó részében hasznos tudnivalókkal szolgálunk: ismertetjük a 2050-ig várható érdekesebb csillagászati jelenségeket, majd felsoroljuk a hazai csillagászati civil szféra legfontosabb szervezeteit. A kötet használhatóságát nagyban segíti a névmutató és a tárgymutató. Könyvünk végén színes képmellékletet talál az Olvasó, melyben a legjobb hazai amatőr asztrofotókból válogatunk. Az utóbbi évek digitális forradalmának köszönhetően számos új, rendkívül látványos felvételt ismertethetünk meg az Olvasókkal.
Szerzőink a Magyar Csillagászati Egyesület tagjai, többségük az egyesület kiadásában megjelenő Meteor c. folyóirat rovatvezetője. Az egyes megfigyelési területeken született észleléseket � további feldolgozás céljából � a rovatvezetőknek célszerű beküldeni, akik a beérkezett észlelési anyag felhasználásával állítják össze a Meteor rovatait, és a megfigyelések egy részét külföldi adatgyűjtő központoknak is továbbítják.
A tartalomból:
Észleljünk! (Kereszturi Ákos�Mizser Attila)
Szabadszemes jelenségek (dr. Gyenizse Péter)
Távcsöves tudnivalók (Babcsán Gábor�Mizser Attila�Rózsa Ferenc)
A binokulár � majdnem távcső (Mizser Attila)
Csillagászati képrögzítés (Fűrész Gábor)
A Nap (Pápics Péter�Iskum József)
A Hold (Kereszturi Ákos�Jakabfi Tamás)
Fogyatkozások, csillagfedések (Szabó Sándor)
Bolygók (Vincze Iván�Tordai Tamás)
Üstökösök (Sárneczky Krisztián)
Kisbolygók (Sárneczky Krisztián)
Meteorok (Kereszturi Ákos�Tepliczky István)
A mélyég-objektumok világa (dr. Bakos Gáspár)
Kettőscsillagok (Ladányi Tamás)
Változócsillagok (dr. Kiss László�Mizser Attila�dr. Csizmadia Szilárd)
Látványos és érdekes csillagászati jelenségek 2050-ig (Keszthelyi Sándor)
Csillagászati címtár
Névmutató
Tárgymutató
Képmelléklet
Az 536 oldalas kiadvány ára 3000 Ft, MCSE-tagoknak 2500 Ft. Kapható a Polaris Csillagvizsgálóban, megrendelhető az MCSE postacímén (1461 Budapest, Pf. 219.), rózsaszín postautalványon. Az MCSE a postaköltséget átvállalja.
A második kiadásról írta Keszthelyi Sándor: "Az első ilyen jellegü hazai kiadvány 1987-ben jelent meg (Az észlelő amatőrcsillagász kézikönyve címmel, becézve: ÉSZAK) két kötetben, összesen 484 oldalon.
1999 júliusára megjelent - teljesen átdolgozva - a hasonló jellegü könyv (Amatőrcsillagászok kézikönyve, rövidebben: AMCSIK) apróbb betükkel, sürübb sorokkal, sokkal több illusztrációval, tartalmasabb szöveggel egy nagy kötetben.
Az 1999-es könyv nagyon sikeres volt, minden példányát megvásárolták, és teljesen elfogyott 2001 márciusára. Akkor csak egy gyors utánnyomásra gondolt az MCSE főtitkára. Ám hol az egyik, hol a másik szerző jött ötleteivel, kisebb-nagyobb kiegészítéseivel, frissítéseivel, mindez egy-két ősz hajszálat szerzett a kötet T. Szerkesztőjének!
Végül is minden rovat, észlelési téma, fejezet átdolgozva, bővítve lett, így az egész kötet 46 oldallal terjedelmesebbé vált. Ezen kívül friss észlelésekkel is feltöltődött: már benne van az 1999.08.11-i jelenség, a 2001.01.09-i élmény, sőt 2001.09.28-i bolygórajz is szerepel a könyvben.
A 2002 márciusában megjelent kézikönyv az észlelő, megfigyelő, adataikat feljegyző, és beküldő amatőrcsillagászok bibliája. Kezdődik Kulin György előszavával, majd az egyes témákat a következő szerzők vezetik elő (betürendben): Babcsán Gábor, Bakos Gáspár, Bartha Lajos, Csizmadia Szilárd, Fürész Gábor, Gyenizse Péter, Hollósy Tibor, Iskum József, Kereszturi Ákos, Keszthelyi Sándor, Kiss László, Ladányi Tamás, Mizser Attila, Rózsa Ferenc, Sárneczky Krisztián, Szabó Sándor, Tepliczky István, Vincze Iván.
A könyvből megtudhatjuk, hogyan kell szakszerüen észlelnünk a Napot, a Holdat, a fogyatkozásokat, a csillagfedéseket, a bolygókat, az üstökösöket, a kisbolygókat, a meteorokat, a mélyegeket, a kettőscsillagokat, a változócsillagokat. Hogyan lehet szabadszemmel, binokulárral, távcsővel, fényképezéssel, CCD-vel megfigyeléseket elkövetni.(A Csillagászati képrögzítés" fejezetben összevonva van a fotózás a CCD-zéssel)
Közli a technikákat, trükköket, észlelőlap-mintákat, skálákat, elnevezéseket, mindezt sok hasznos táblázattal és katalógussal kiegészítve. Minden fejezetet irodalomjegyzék követ.
A kötet megadja a 2050-ig látható látványos és érdekes csillagászati jelenségek listáját.
A szöveget sok belső ábra és fénykép illusztrálja, és 52 színes amatőrfényképet is csodálhatunk. Legvégén a hazai csillagászati egyesületek, alapítványok, szakkörök, bemutató csillagdák, észlelőhelyek, planetáriumok, múzeumok, magáncsillagvizsgálók, periodikák friss név-és címlistája olvasható.
Vegyük (kezünkbe) ezt a könyvet, és így nézzük az eget! A miértre Kulin György válaszol: "Egy táj megragadó szépsége ceruzát, ecsetet ad kezünkbe, pedig nem vagyunk müvészek. A zene hallatán utánozzuk a kedves dallamokat, a természetben járva gyüjtjük a színes kavicsokat, kristályokat, máris amatőr kőzetgyüjtőkké válunk, felkutatjuk a pincében, padláson heverő régi eszközöket, a néprajz amatőrjeiként dolgozunk, belenézve egy távcsőbe egyszerü távcsövet barkácsolunk és kedvet kapunk, hogy megfigyeljük az égi jelenségeket, nem elégedve meg a könyvekben látott képekkel. Mindezek a tevékenységek az emberi szellemi szabadságnak olyan megnyilvánulásai, amelyek függetlenek a tudomány értékelésétől." forrás: Keszthelyi Sándor: Csillagászati kö(szö)nyvismertetések
Zoltan.Riesz:
| Amatőrcsillagászok Kézikönyve (MCSE) (AmCsKK) | ![]() 3 000 Ft | ||
Végre egy Holdatlasz magyarul! Az atlasz megad minden alapvető ismeretet a Hold megfigyeléséhez, egyaránt hasznos kis-és nagytávcsöves megfigyelőknek, kezdő és gyakorlott amatőrcsillagászoknak!
da0630:
| Antonin Rükl: A Hold atlasza (Geobook) (VZP5) | ![]() 3 000 Ft | ||
Részletes csillagatlasz, melynek segítségével nagyon sok objektumot kereshetünk fel. Rengeteg mély-ég objektum, kettőscsillag, változócsillag és még sok minden más.
Az ÉGABROSZ megfelelõ segédeszköz az égbolton való tájékozódáshoz akár szabad szemmel, binokulárral, kisebb vagy nagyobb amatõr csillagász távcsõvel, hiszen nemcsak a csillagok vannak megkülönböztetve fényességük szerint, de a mély-ég objektumok fényességtartománya is jelölve van. Így könnyen kiválaszthatjuk a távcsövünk számára elérhetõ objektumok körét.
Az ÉGABROSZBAN szereplõ objektumok:
- 244 ezer csillag, 6300 kettõs-, és többszörös csillagrendszer, 20 fényéven belüli csillagrendszerek, a Naphoz legközelebbi csillagok, közel 1000 változócsillag, mély-ég objektumok legalább 13 magnitúdóig, azaz 850 nyílt csillaghalmaz, 230 diffúz köd, 80 planetáris köd, az összes galaktikus gömbhalmaz, 2000 galaxis, köztük a lokális galaxishalmaz tagjai külön jelölve, valamint több tucatnyi galaxishalmaz és kvazár. Részletes ismertetõ, Keszthelyi Sándor recenziója a CSILLA levelezõlistán, Papp Sándor könyvajánlója a Meteorból. Egy mintaoldal, a német kiadás 2007-ben jelent meg.
sgtzoli:
| Égabrosz (BTC) (Abrosz) | ![]() 4 200 Ft | ||
A könyv áttekintő képet ad az egyes csillagképek kialakításának történetéről, a különböző korok és népek körében elterjedt csillagmondákról, ezen belül a magyar nép csillagismeretéről is. Már a legújabb adatok alapján mutatja be a konstellációk érdekesebb csillagait és nevezetes objektumait. Segíti az Olvasót a csillagképek felkeresésében és azonosításában.
Hasznos mű a csillagászat, a tudománytörténet, a kultúrtörténet iránt érdeklõdõ laikusnak és szakembernek. Eredeti illusztrációkkal, soha nem látott reprodukciókkal!
Az égbolt, a csillagképek megismerése az emberiség kultúrtörténetének legrégebbi idõszakába vezet el bennünket. A Szerzõ áttekintõ képet ad az egyes csillagképek kialakításának történetérõl, a különbözõ korok és népek körében elterjedt csillagmondákról, ezen belül a magyar nép csillagismeretérõl is. Már a legújabb adatok alapján mutatja be a konstellációk érdekesebb csillagait és nevezetes objektumait. Segíti az Olvasót a csillagképek felkeresésében és azonosításában. A kötet 40 év kutatómunkájának gyümölcse, melyet közel 500 térkép és illusztráció (többek között sok XV.-XVIII. századi csillagatlasz- és térképlap eredeti reprodukciója) tesz még gazdagabbá.
A Szerzõ (nem mellesleg a londoni Királyi Földrajzi Társaság örökös tagja) több ezer bel- és külföldi publikációval büszkélkedhet, közismert és aktív ismeretterjesztõ, gyakorlott megfi gyelõként és tudománytörténészként biztos kézzel vezeti az olvasót.
1. kiadás ISBN 978 963 87835 7 8
méret: 165x210 mm (gerinc 29 mm), terjedelem: 360 oldal, borító: kemény, fényes fóliával
Leon:
| Bartha Lajos: Csillagképek története, látnivalói (Vizi Péter, Geobook) (Vzp4) | ![]() 4 200 Ft | ||
Magyar készítésű planetárium programok, melyek nem csak az égi objektumokat segítik felkeresni, hanem adott esetben még a távcsövünket is képesek vezérelni.
Végre egy magyar készítésű számítógépes égbolt-szimulációs program!
Az Ursa Minor SkyTour egy könnyen kezelhető, számítógépes csillagtérkép program, amely képes vezérelni az Autotrek távcsőmechanikát és a Multifunkciós fotoállványt. A program elsősorban kezdők számára készült, adatbázisa azokat az égi látványosságokat tartalmazza, amelyek 8-10 cm-es kis távcsövekkel megfigyelhetők. Az égbolttal való ismerkedést segíti az "Észlelési ajánlat" funkció is: ha ön szívesen vágyna egy kis csillagászati megfigyelésre, de nincs ötlete hogy mit érdemes megnézni, a program összeállít egy listát a látványos égi objektumokról. Ez a lista az aktuális időpont és helyszín figyelembevételével készül el. Benne nem csak a legismertebb objektumok szerepelnek, hanem igazi csemegék, távoli galaxisok, egzotikus változócsillagok és látványos kettőscsillagok is.
Figyelem! Az Ursa Minor SkyTour program a kezdőknek készült, ezért vele csak a kisméretű, Autotrek és Multifunkciós távcsőmechanikák vezérelhetők. Nagyobb terhelhetőségű mechanikákhoz válassza az Ursa Minor Pro változatot!
Az Ursa Minor PRO változatával távcsövünket GOTO üzemmódban vezérelhetjük. Az egérrel kijelölünk egy objektumot, majd megfelelő menüpontot kiválasztva indíthatjuk a távcső pozicionálását. A program kommunikálni tud a SkyWatcher EQ6, HEQ5, a Celestron NexStar4, CAM, a Meade LX200, valamint a Gemini42 kézivezérlőivel, illetve közvetlenül tudja vezérelni a SkyWatcher HEQ5 és EQ6 mechanikákat (gyorsabb motorok feltétlenül szükségesek).
ÚJDONSÁG! Észlelés közben kényelmetlen lehet távcsövünket a számítógép billentyűzetéről vagy az egérrel irányítani. A komfortos használat érdekében az Ursa Mnior lehetővé teszi, hogy USB portos GamePad-ot, azaz játékvezérlőt használjunk kézivezérlő gyanánt. Minden funkció továbbra is használható billentyűzetről vagy egérrel, de a legfontosabbak, a kézi mozgatás és a sebesség állítása a GamePad segítségével is elérhetők. A távcsövet manuálisan pozicionálhatjuk a kézben tartott vezérlővel akár úgy is, hogy eközben végig az okulárba nézünk.
Adatbázis:
SKYTOUR változat: a csillagok 12mg-ig, mély-ég objektumok kb 13 mg-ig.
PRO változat: csillagok 18mg-ig (!), mély-ég objektumok kb 20mg-ig.
A program Win 2000, Win XP, Win VISTA és Win7 alatt fut. Egy demo változat itt érhető el: http://www.ursaminor.hu/downloads_en.html
Ha valaki a távcsövek használatán kívül szeretné megismerni azok optikai felépítését is, ebből a könyvből nagyon sok érdekes dolgot tudhat meg a létező távcsövek optikai rendszeréről, változatairól. Ezek az információk elsajátítása segít megérteni a különböző optikai rendszerek előnyeit és hátrányait, melyet megfigyelésekhez is hasznosíthatunk. Figyelem: angol nyelvű kiadvány!
Anyone who wants to know more than just how to use a telescope can learn some optics from this book by two Dutch amateur astronomers, turned optical designers. You’ll acquire a good understanding of the performance possible with the various types of telescopes and have a chance to try your hand as an optical designer.
Telescope Optics provides a comprehensive analysis of practically any type of telescope an amateur would use for visual observation or photography. Coverage of the many types of catadioptric systems is outstanding. Taken in total, it is an optical design book, but written in such a way that amateur astronomers will find it of value whatever their level of interest, and the person seriously interested in design will find it a godsend. I recommend it highly for any serious amateur and for the professional who is going to work in these areas.
Sky & Telescope Magazine
more info:
www.willbell.com/tm/tm6.htm
| Telescope Optics, Comprehensive Manual for Amateur Astronomers (TelOpt) | ![]() 7 850 Ft | ||
A csillagászati távcsövek egyik legérzékenyebb és legfinomabb tesztjét lehet a csillagok képén tanulmányozni. A csillagteszttel a kiváló optikán túl rengeteg optikai tökéletlenség is felismerhető. Hogy hogyan végezzük a tesztet és hogyan értelmezzük a látottakat, arra ez a könyv ad bőséges információt. Figyelem: angol nyelvű kiadvány!
"I’m going to tell you a little-known fact," begins Harold Richard Suiter in his new book . . . "Telescopes are easy to test." It’s true. The hard part for most amateurs has been finding out exactly how to do it . . . Now, at last, Suiter has analyzed the star test in book-length thoroughness. He presents a bounty of information and instruction in a clear, practical manner never before available . . . The book displays with perfect clarity all the star test comparison images you’ll ever need, illustrating all kinds of telescope aberrations in their pure forms . . . Those are just highlights of this long overdue book. It quantifies almost all the effects it discusses, presents modulation-transfer functions indicating how they affect different types of observing, delves into diffraction theory, and yet is full of advice and experience from real-world amateurdom.
Sky & Telescope magazine
more info:
www.willbell.com/tm/tm5.htm
| Star Testing Astronomical Telescopes - 2nd edition (StaTes) | ![]() 10 850 Ft | ||
Bevezetés a digitális asztrofotózás világába. Nagyon hasznos akár kezdő, vagy haladó asztrofotósoknak. Figyelem: angol nyelvű kiadvány!
Nagyon hasznos akár kezdő, vagy haladó asztrofotósoknak, kiváló ábrák és leírások kalauzolnak el bennünket a digitális asztrofotográfia minden területére, legyen akár mélyég ogjektumok, vagy a bolygók megörökítése a cél. 443 oldal, 15x23cm-es méret.
Introduction to Digital Astrophotography is a 400+ page comprehensive, nuts-and-bolts introduction to digital astro-imaging written by Robert Reeves, an accomplished author and film imager with nearly 50 years of experience who has enthusiastically made the transition to digital imaging. Robert describes how the family digital camera you probably already own can be used to take spectacular pictures of the night sky. This is especially true if you have purchased a digital camera within the past several years - even some entry level point-and-shoot digital cameras take pictures of the Moon and planets that rival or exceed the best film images. If you already own a digital camera, telescope, and computer you probably only require a camera adapter and image processing software—some of which is free—to begin your night sky imaging adventures and unlike film you see your results almost instantly!
| Introduction to Digital Astrophotography (IntDig) | ![]() 10 990 Ft | ||
A különleges, kölcsönható, ütköző galaxisok világa rendkívül érdekes. Ezek megfigyelése nem könnyű, de lehetséges. A könyv ebben nyújt segítséget, mindemellett számos egyéb érdekes és hasznos információt tudhatunk meg e különös galaxisokról. Figyelem: angol nyelvű kiadvány!
In 1966, astronomer Halton Arp compiled his Atlas of
Peculiar Galaxies, which featured 338 images of some of the strangest looking galaxies and galaxy groups then known to exist. The purpose of the Atlas, Arp stated in his preface, was to graphically present structural peculiarities in galaxies "in order to build a realistic picture of what galaxies are really like." At the time, astronomers were struggling to formulate a workable taxonomy of "symmetrical" galaxies using classification schemes such as Edwin Hubble's tuning fork diagram. But the Atlas was comprised of the "Elephant Men" of galaxies, and their deformations challenged and defied astronomers' attempts at galaxy classification.
Although the Atlas itself has been long out of print, this book not only reproduces all 338 of the original Atlas of Peculiar Galaxie's images, including Arp's preface, it also presents new images of all Arp galaxies taken by amateur astronomers, along with finder charts and observing notes.
In addition, it provides a chronicle of Arp's saga, from his early work at Mount Wilson and Palomar, where the original Atlas was assembled, to his controversial research on discordant redshifts.
Although Arp's astrophysical interpretations have sparked controversy among his peers - the giants of professional astronomy - his story has stoked the interests of amateur astronomers throughout the world who want to know more about the man and his catalog of peculiar galaxies.
In addition to Arp's story, the book also provides amateurs with a complete guide to observing the Arp galaxies. Today, even with the advent of large-aperture amateur telescopes and affordable CCD cameras, this is admittedly an ambitious undertaking, but the Observing Guide will help put many of these unusual galactic specimens within reach of both observers and imagers. Even with 8 and 10-inch telescopes, the peculiarities of nearly 20 Arp galaxies can be detected.
Whatever size telescope you have, however, the point is not to just look for an Arp galaxy, but to observe the unusual structures produced by galactic interactions, gravitational tidal forces, and inherent dynamics. To help you identify these structures, the guide provides detailed diagrams of each Arp field. What can you see? Counter-tails, rings, jets, "wind" effects, plumes, galaxy chains, single- and multi-armed galaxies, and other oddities. Such features may task your imaging and observing skills, but they are what make the Arp galaxies so intriguing. Observers seeking new challenges, a good story, and an important piece of astronomy history need look no further than The Arp Atlas of Peculiar Galaxies: A Chronicle and Observer's Guide.
more info:
www.willbell.com/HANDBOOK/arp.htm

| Arp Atlas of Peculiar Galaxies (ArpAtl) | ![]() 12 990 Ft | ||
Ez a könyv az Adobe Photoshop képfeldolgozó program azon részét mutatja be, amely szerves része a csillagászati képekkel való munkának is. Nélkülözhetetlen információkat tartalmaz a gyönyörű csillagászati fotók elkészítéséhez! Figyelem: angol nyelvű kiadvány!
AMONG THE MYRIAD computer programs used by astrophotographers, none is as popular or versatile as Adobe Photoshop. However, to take full advantage of the program's capabilities requires vast amounts of time. If a shortcut exists for mastering the tools and techniques needed to properly massage an astrophoto, R. Scott Ireland's new book Photoshop Astronomy is it.
About this Book . . .
I remember my first one-day class on how to use Photoshop in 1997. During the long drive home I was excited by the possibilities of what I had seen a Photoshop Master accomplish. However, as I began work on my own images I had great difficulty implementing what I had “learned.” Even though I had diligently scribbled notes during the entire class, when faced with the power and complexity of the program, I hardly knew where to begin. Photoshop was speaking a language, indeed it was a language — one that I had not yet learned.
Over the years that followed I gradually learned Photoshop's language. In hindsight, what I really needed was a primer that outlined, step by step, exactly how to optimize my images and why I needed to do it in a particular way — a book that cut no corners or assumed that, as a beginner, I did not need to understand the big picture, complex techniques or why things worked.
I have written Photoshop Astronomy to do just that. It is packed with tutorial examples that are specific to astronomical imaging. Each Photoshop step is explained in great detail. A beginner will see results immediately. But make no mistake; this is not a “Photoshop for Dummies.” I have not avoided complex material or procedures. Quite to the contrary, I have included difficult, extended image-processing tasks along with the simpler ones. Once you see how even the difficult procedures are worked with my step-by-step examples, their “difficulty” vanishes.
There are many things within this guide that even seasoned digital imagers will find challenging and useful. I have also included explanations of how and why things work. “Do this” and “Do that” are not sufficient. It is my firm belief that to speak the language of image processing you must understand the meaning of its “words” and their syntax. I have seen this method work during the many seminars I have conducted for amateur astronomers across the United States.
more info:
www.willbell.com/ccd/photoshop_astronomy.htm

| Photoshop Astronomy - 2nd edition (PhoAst) | ![]() 13 210 Ft | ||
Ez a legendásan jó csillagatlasz sok amatőrcsillagász legtöbbet forgatott térképe. Nagyon részletes, több, mint 30 000 mély-ég objektumot jelöl, melyek a jól áttekinthető csillagtérképek segítségével egyértelműen felkereshetőek. A csillagok 9,75 magnitúdó határfényességig vannak benne feltüntetve.
Több, mint 30,000 objektum, melyek:
Az atlasz néhány érdekesebb, zsúfoltabb területről külön részlettérképet is közöl, melyeken a csillagok 11m határfényességig vannak jelölve.
Három kötete egyben, vagy külön is megvásárolható.
bővebb információ:
www.willbell.com/u2k/index.htm

saga:
| Uranometria, vol. 1 (North) (UranoN) | ![]() 14 990 Ft | ||
| Uranometria, vol. 2 (South) (UranoS) | ![]() 14 990 Ft | ||
| Uranometria, vol. 3 (Deep Sky Field Guide) (UranoG) | ![]() 17 990 Ft | ||
A világ legnagyobb és legrészletesebb nyomtatott csillagtérképe! 61x43cm-es formátum, 296 térképlap, 12 magnitúdós határfényesség, 2,5 millió csillag, több, mint 70 000 mély-ég objektum! Keményfedeles bőr mappában. Igazi kuriózum!
Már önmagában is óriási élmény egy ilyen méretű és részletességű térképet lapozgatni. A terljes égboltot ábrázolja (északi és déli is egyaránt). A térkép részletessége nem megy az áttekinthetőség rovására, hiszen a lapok nagyon nagyok, és a képskála is nagy. A lapok egyesével 10x15 fokos égterületet ábrázolnak, a skála 35mm/fok.
A térképlapok egyesével fűzhetők a keményfedeles mappába, így csak azokat a területeket kell magunkkal vinni, amelyre épp szükségünk van. A térképhez jár egy megfelelő műanyag védőhuzat, amelyben a térképlapok a párás kinti környezetben is sérülés nélkül használhatóak.
Mutatóban néhány térképlap:
Északi pólus vidéke
Fátyol köd a Hattyúban
Rák-köd és az Sh2-240 (Simeis 147) szupernóva maradvány

| The Great Atlas of the Sky (a világ legnagyobb nyomtatott csillagtérképe!) (GreAtl) | ![]() 47 990 Ft | ||
