Névjegy - távcsövek jellemzői

átmérő: a távcső LEGFONTOSABB tulajdonsága. A távcső objektívjének mérete határozza meg a fénygyűjtő képességet (vagyis a htármagnitúdót, azaz milyen halvány csillagokat észlelhetünk) és a felbontást (milyen kis részleteket láthatunk). Mivel az égen halvány objektumok után kutatunk, egyáltalán nem mindegy, hogy műszerünk mennyi fényt gyűjt össze. Mély-ég objektumok után kutatva egy 10 cm-es vagy annál kisebb távcsőben bizony csalódni fogunk. A lehető legnagyobb méretű távcsövet válasszuk, amit pénztárcánk megenged. Az átmérő szabatosabban fogalmazva a szabad nyílása a távcsőnek. Ez tükrös távcsöveknél a főtükör átmérője, lencsés távcsöveknél a lencse méreténél 2-3 milliméterrel kisebb a lencsék befoglalása miatt.

fókusztávolság: vagyis a távcső objektívjének gyújtótávolsága. Az objektívtől ekkora távolságban keletkezik a kép, amelyet aztán egy okulárral felnagyíthatunk. A teliholdra irányítva távcsövünket egy fehér lapot mozgatva az okulár helyén megkereshetjük a helyet ahol éles képet kapunk, a távcső ide gyűjti össze a beérkező fényt. Ennek a pontnak és az objektívnek a távolsága a fókusz. A fókusz határozza meg a fényerőt és a nagyítást.

fényerõ: Az átmérő és a fókusztávolság hányadosa. A fényerő egy tört érték, azaz az f/10 (pl. egy 100/1000-es távcső) kisebb fényerejű, mint egy f/5-ös (pl. egy 100/500-as) távcső. Kis fényerejű távcsöveknek jobb a kontrasztja és azonos okulárokkal nagyobb nagyítás érhető el velük, viszont hosszabb a távcső tubusa, ezért kényelmetlenebb (lehet) a szállításuk és használatuk.

tartozék okulárok: minden távcsőhöz általában két okulár tartozik, amelyeket a gyártók a távcsővel együtt szállítanak. Ezek általában egyszerűbb felépítésű okulkárok, de a legtöbb távcsőhöz már Plössl rendszerű okulárt mellékelnek, amelyek egy jó átlagos minőségnem számítanak. Az égbolttal való megismerkedésre kiválóak.
A két tartozék okulár mellé érdemes 1-2 további, más fókusztávolságú okulárt is vásárolni, ezekkel szélesebb nagyítástartományt tudunk lefedni. Közvélekedés szerint olyan okulársorozatot érdemes kialakítani, ahol az egyes nagyítások 1,5-2-szeresei a következőnek. Pl. egy 35-70-110-160-250-es nagyítású sorozat megfelelő lehet.
A standard Plössl okulárok közé érdemes néh speciális okulárt választani. Közepes nagyításoknál egy széles látószögű okulárral könnyebb lesz az égi objektumokat megtalálni és a látómezőben tartani. Nagyobb nagyításnál szokták a kontrasztos leképzést biztosító orthoszkopikus okulárt választani Hold, bolygó, de még mély-ég megfigyeléshez is, hiszen a kis kontrasztú részletek megpillantását könnyítik meg.

- ezekkel elérhetõ nagyítás: a tartozék okulárokkal elérhető nagyítás. A távcső fókuszának és az okulár fókuszának hányadosa

ajánlott nagyítástartomány: minden távcsőnél meghatározhatunk egy olyan tapasztalatokon alapuló alsó és felső határt, amely nagyítástartományban érdemes használni. A legkisebb nagyítást általában a kilépő pupilla átmérője és a használható okulárok fókusza adja, a legnagyobb nagyítást az optika mérete és minősége határozza meg. Kis méretű távcsőnél a legnagyobb nagyítást az optika milliméterben kifejezett átmérőjének kétszerese adja (pl. 100 mm-es távcsőnél 200-szoros). 200-300-szoros nagyítás felett azonban határt szab már a légköri nyugtalanság (amely néha már 100-szorosnál is látható: a csillag képe táncol a látómezőben, vagy felfúvódik), valamint az optika és a tubus környezettől eltérő hőmérséklete.

okulárkihuzat mérete: három szabvány létezik az okulárok és a távcsőkihuzatok hüvelyének méretére: legrégebben használatos a legkisebb ún. Zeiss-szabvány 24,5 mm-es (0,965 hüvelyk). USA-ból terjedt el és ma már a legtöbb távcső mérete 31,7 mm-es (1,25 hüvelyk), elvétve és főleg hosszú fókuszú, nagy látómezejű okulárok esetében előfordul az 50,6 mm-es (2 hüvelykes) kihuzat is.

keresõ: minden távcsőhöz jár egy, a főműszerrel párhuzamosított kis távcső, amely kis nagyításával megkönnyíti az égi objektumok beállítását. Jelölésük a binokulárokhoz hasonló, az első számjegy a nagyítás, a második az átmérő, azaz a 8x21-es kereső 21 m átmérőjű akromátból készült és 8-szoros nagyítása van.

mechanika: a tubus mozgatásához használt szerkezet. A legegyszerűbb az azimutális (AZ), amely vízszintesen (azimut) és függőlegesen (altitude) mozgatható. Azimutális állványa van a legegyszerűbb refraktoroknak, a Dobson-távcsöveknek, de azimutális pl. a fotoállvány is. A másik nagy csoport az ekvatoriális (EQ), amelynek egyik tengelyeét az északi pólus irányába kell állítani (pólusraállás), ilyenkor a már beállított objektumok napi mozgása könnyen követhető a rekta-tengely mozgatásával. Egyszerűen a finommozgató kart kell egyik irányba csavarnunk, vagy óragépet csatlakoztatva a mechanika követi a megcélzott objektumot.

egyéb jellemzõk: a távcső egyéb tartozékai és fontosabb jellemzői

összsúly:
a távcső teljes súlya (tartozékokkal, háromlábbal, ellensúlyokkal együtt). Tubusok súlya nem tartalmazza a keresőt és az okulároldali kiegészítőket, viszont benne van a tubusgyűrűk súlya.

bruttó ár: a távcső bruttó (ÁFÁ-s) ára tartozékokkal együtt. Nem tartalmazza a postai utánvét szállítási költségét, amely idén legfeljebb 1400 Ft (a fennmaradó összeget a Távcsődiszkont átvállalja)

Binokulárok jellemzőinek magyarázata

Binokulárok vásárlása elsõ ránézésre egyszerûnek tûnik, mégis érdemes elolvasni útmutatónkat. A sok fajta binokulár között segít eligazodni írásunk, mely bemutatja a fõbb típusokat és leírja hogy miért fontosak a technikai adatok. Tovább

átmérő: a frontlencse mérete milliméterben

nagyítás: a nagyítás mértéke, zoom binokulárnál a fokozatosan állítható nagyítás két végpontja

látómező: 1000 méter távolságban belátható ívszakasz hossza

közelpont: az élességállítás legközelebbi pontja

látószög: a látszólagos látómező mérete fokban

szemlencse átmérő: milliméterben kifejezve

kilépő pupilla: A kilépő pupilla annak a fénysugárnak a vastagsága, mely a távcső okulárján kilép. Értéke a távcső objektívjének és a nagyításnak a hányadosa. Fényesebb képet látunk, ha a kilépő pupilla nagy. Ha a kilépő pupilla mérete nagyobb, mint szemünk pupillájának átmérője (kb. 7 mm), akkor a fény egy része nem jut el szemünk retinájára.

szürkületi érték: Gyenge fényviszonyok között (hajnalban vagy alkonyatkor) a nagyobb szürkületi értékű távcső jobban használható. Kiszámítása: a nagyítás és az objektív átmérő szorzatának négyzetgyöke. Az érték önmagában keveset jelent, mellette fontos még a kilépő pupilla mérete is. Vagyis minél nagyobb a távcső kilépő pupillájának átmérője és a szürkületi értéke, annál jobban használható rossz fényviszonyoknál. Csillagászati megfigyelésnél a legfontosabb a binokulár átmérője, a szürkületi érték használhatatlan tényező.

geometriai fényerő: szintén a távcsövek gyenge fényviszonyok közötti összehasonlítására szolgáló érték. Mértéke a kilépő pupilla négyzete.

 


Ön a Castell Nova Kft. - Budapesti Távcső Centrum oldalait látja. Elérhetőségünk: 1122 Budapest, Városmajor u. 19/B,
Tel. 1/202-5651, 20/484-9300, fax: 99/332-548. Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 10-18h, szombat 9-13 óra között. e-mail info@tavcso.hu (iroda), btc@tavcso.hu (üzlet) vagy castell.nova@chello.hu. Kérem, észrevételeivel tiszteljen meg minket.


Webdesign és programozás: Szabó Áron